Hirdetés

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) súlyos leépítés elé néz, csupán a szervezet váza marad meg, ami azt jelenti, hogy igen sok területi szerződések keretében elvégzett feladat a jövőben elmarad, és nem lesz, aki a tiszta levegő, víz és talaj érdekében lépjen.

Trump gyorsan eltörölte Obama környezetvédelmi intézkedéseit – újabb környezetvédelem-ellenes lépése nem túlságosan meglepő. Valójában nem érdeklik a tények. A környezetvédelmet érintő intézkedései szerintem már eddig is minden biztosítékot kicsaptak. Nem tud már itt meglepni senkit sem. Mélyen magából olvasva azt nyilatkozta, hogy „született érzékem van a tudományhoz” és arc sem rezdült, a mennyezet sem szakadt le. Játszi öngúnynak olvasnám a gondolatot, ha feltételeznék a szerzőjéről ekkora ‘intelligenciát’. De: nem. Egocentrikus pozőr a Föld egyik kiemelt gazdaságát vezető ember.

Hazánkban meglepetésre semmi ok.

A második Orbán-kormány megszűntette a környezetvédelmi tárcát, míg a harmadik már virtualizálta annak mezőgazdaságba merített darabjait. Elolvadt, mint jégcsap a kokszon. Az Orbán-kormány korai példát mutatott a manézs Trumpjának. Mire való is ez a nyűgös környezetvédelem, minek is a jövő nemzedékek sorsáról való gondolkodás, minek ezek a zöldszervezetekkel együttműködő mérési helyek, amelyek sértik az Egyesült Államok energetikai érdekeit, gúzsba kötik az ipari tevékenység szentségét.

Rachel Carson – aki DDT-ügyekben (lásd ’Néma Tavasz’ című 1962-es könyve) – az ipari nehéztűzérség ámulatára átvitorlázott fölöttük, és egészen az amerikai Szenátusig jutott, nem is gondolta, hogy könyvének egyik következménye éppen a US EPA 1970-es megalakulása lesz. Az EPA példamutató szervezetként jelent meg a bolygón. A környezetvédelem területén tett intézkedései reményt keltőek voltak közel ötvenéves eddigi működésének első felében. Aztán egyre inkább jogászok vették át az irányítását, akik a kezdeti ökológiai irányt tartani képtelenek voltak. Kompromisszumkész, jogi kibúvókat kereső szervezetté vált ez az ügynökség. Számomra mindez 2001-ben Párizsban (majd pár évvel később Montreálban) a GM-növények kezelésére vonatkozó ENSZ tárgyalásokon derült ki

Párizsban az EPA jogásznője gyors fejhangon, dermesztően nazális akcentussal javítgatta a titkárság előterjesztéseit, miközben a GMO-szabályozás minimalizálására és a deregulációs elvek előtérbe helyezésére koncentrált. Szinte minden második hozzászólás az Egyesült Államoké volt, s ez a fajta túlbuzgóság nem vívta ki a többségi rokonszenvet. Köztünk szólva a hölgy modortalan volt a kommunikáció lényegét tekintve: úgy beszélj, hogy világosan érthető legyél. Az igazi csalódás azonban az volt, hogy ezt az EPA hivatalos képviselője felhatalmazással tette.

Később a növényvédőszer-hatóanyagok területén is lényegesen lemaradt az EPA/USDA aktivitásának szigora az európai (EFSA) mögött. Különösen látványos volt ez az atrazine és glyphosate vitái kapcsán. Ennek következménye, hogy az európai élelmiszerbiztonság ma toronymagasan előzi meg a hajdanán vezető egyesült államokbeli színvonalat. Az európai elővigyázatosság elvét az Egyesült Államok nem alkalmazza, sőt a környezetegészségügyi területeken előtérbe helyezi a termékgyártók gazdasági érdekeit. Mindez az Egyesült Államok tagállamai között is feszültséget generál, amiben Kalifornia állam EPA-ja (CalEPA) az európai normákhoz közelít inkább, mint a gazdasági megalkuvásokkal teli szövetségi elvárásokhoz.

Úgy tűnik a szövetségi EPA nem érte még el működésének legmélyebb pontját, amire a mostani elnök idején lehet jó esélye. Trump ősjampi frizuráján és különleges grimaszain a környezetvédelmi megfontolások nem jutnak át. Szerinte nincs globális felmelegedés, vagy esetleg, ha ő ehhez hozzájárul. Az egész környezetvédelem csak zavaros zöldbeszéd. Nem kell, hogy ennyien foglalkozzanak a környezettel és a jövővel. Pokolba az egyezményekkel és a károsanyag-kibocsátási megkötésekkel. Termelni kell, adni-venni, visszaszerezni a domináns gazdasági helyet a bolygón, amit Kína erősödése (ahol a környezet felélése elképesztő mértékű) lassan megkérdőjelez.

Több mint 13.000 alkalmazottat foglalkoztat az EPA.

A törzsszemélyzet jelenleg 794 munkatárs. December 28-tól ez a törzsszemélyzet az, amelynek a munkákat el kell végeznie, míg a megbízásokra épülő kapcsolatok finanszírozása kérdésessé válik. A szövetségi szakszervezet (AFGE) elnöke szerint mintegy 9.000 EPA alkalmazott munkája marad majd fedezet nélkül. A Trump-kormány tehát visszafogja kiadásait a természet- és környezetvédelem területén (helyette falat építene Mexikó felé), ami a előrevetíti a jövőbeli súlyos problémákat, amelyek mindig helyi szinteken alakulnak ki.

Személyzet nélkül maradnak a nemzeti parkok. Leállnak a hurrikánokat előre jelző intézetek. Elmarad a súlyos környezetszennyezések kivizsgálása. Elmarad a felszíni és talajvizek, valamint a talajok ellenőrzése, leállnak a környezetvédelmi kutatások és nem lesz olyan sem, aki a globális felmelegedés tényeit kövesse, majd intézkedést kezdeményez. Az elemzők az amerikaiak megnövekedő környezetegészségügy rizikójáról beszélnek. Mindebben az olaj- és szénbányászat érdekeinek jobb érvényesülése  játszhat szerepet. Donald Trump most éppen Andrew Wheeler szénipari lobbistát szánja az EPA élére. Tessék az arcára egy pillantást vetni. Rokonlélek lehet.
A Darvas Béla által  szemlézett cikk:  ‘It’s a nightmare’: Americans’ health at risk as shutdown slashes EPA

Kapcsolódó anyagok:

Így véreztetik ki a magyar természetvédelmet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás