Áder János aláírta az akadémiai kutatóhálózatot leválasztó MTA-törvényt. Jávor Benedek szerint a köztársasági elnöknek öt nap alatt sem sikerült elolvasni az Alkotmány vonatkozó részét.
A köztársasági elnök aláírta az MTA-törvényt, amit a kétharmados kormánypárti többség július 2-án szavazott meg a Parlamentben. A törvény leválasztja a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát az MTA-ről, és azt különböző, a kormány által felügyelt és kontrollált kutatóközpontokban működteti tovább.
A kétharmados kormányzó többség így lényegében Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter eredeti tervének adott helyt, amely szerint a legtöbb MTA-kutatóintézet átkerülhet egy új intézménybe, az Eötvös Loránd Kutatóközpontba, amelyet már a minisztérium felügyel, és főleg a kormány jelöltjeiből álló felügyelőbizottság határoz minden, a kutatást érintő kérdésben.
Az MTA kutatói több tüntetést is tartottak, hogy megakadályozzák az Akadémia kormány általi átszervezését, a törvény elfogadása után pedig Áder Jánosnak írt nyílt levélben kérték, hogy ne írja alá a törvényt.
„Meggyőződésünk, hogy a Parlament által elfogadott törvény ellentétes az ország érdekeivel, nem segíti, hanem akadályozza az új tudományos eredmények elérését, ezáltal a műszaki és társadalmi innovációt. Ezért kérjük Elnök Urat, hogy ne írja alá a törvényt, hanem kezdeményezzen alkotmányossági vizsgálatot” – írták az MTA honlapján megjelent nyílt levélben a kutatók.
Hiller István MSZP-s képviselő július 8-án jelentette be, hogy a törvény miatt az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul – már elég aláírás és ajánlás gyűlt össze ahhoz, hogy ezt a lépést megtegyék. Felszólalása során arra is emlékeztetett, hogy bár állami támogatást is kapott, az MTA vagyonának jelentős része magánszemélyek felajánlásaiból és ajándékaiból származik, így teljes vagyonának átengedése alaptalan.
Ez a 131 Fidesz-KDNP-s országyűlési képviselő szavazta meg a parlamentben a magyar tudomány likvidálását:
Áder János aláírására röviden reagált Jávor Benedek korábbi EP-képviselő a Facebookon. Eszerint: Áder János aláírta az MTA-t megcsonkító törvényt, mivel nem talált benne kivetnivalót.
Ezek szerint öt nap alatt nem volt ideje elolvasni az Alaptörvény vonatkozó három bekezdését.
“X. cikk
(1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát.
(2) Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.
(3) * Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát”
Semmi kivetnivaló János, csupán alkotmányellenes.
Az MTA függetlensége és a paksi félretájékoztatás
Nem csak a tudósok ügye: sokkal több múlhat az MTA függetlenségén, mint gondolnánk. Ez nem csak elvont társadalompolitikai kérdés, hanem a biztonsági is, hiszen ezen múlhat pl. a törésvonalon fekvő paksi atomerőművel kapcsolatos kutatások függetlensége is.
Nyitókép: drMáriás megfestette a rabszolgatörvényt aláíró Áder János mosolyát.
Kapcsolódó anyagok: