A rovat kizárólagos támogatója

Vitézy Dávidot már az édesanyja is főpolgármesternek szánta, más kérdés, hogy korántsem olyan felkészült műszaki tudás terén, mint az híreszteli magáról – mondta Dorner Lajos a Klubrádió Megbeszéljük című műsorban. A VEKE elnöke szerint Vitézyt mint szóvivőt azért szavazta ki az egyesület tagsága, mivel a hézagos tudását rendszeresen agresszivitással igyekezett pótolni.

Nem véletlenül lett kitéve a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületből (VEKE) Vitézy Dávid, hiszen a civil szervezetet felhasználva szeretett volna politizálni, miközben a VEKE kimondottan egy politikamentes egyesület – mondta Dorner Lajos, a VEKE elnöke.

A közlekedési szakember szerint Vitézyről tudni lehetett, hogy már gyerekkora óta arra készítették fel, hogy főpolgármester legyen. Édesanyja, Hankiss Ágnes kivetítette az álmát és a vágyát Vitézyre, hogy a fiú egyszer a legmagasabb budapesti pozíciót töltse be, ezért nem meglepő a mostani indulása – mondta Dorner.

Ameddig a civil aktivistáskodás kielégítette az ő igényeit, illetve ameddig a családja hagyta ezt neki, addig Vitézy megmaradt a közlekedési érdeklődésnél – mondta a VEKE-elnök, aki leszögezte, hogy Vitézy nem közlekedési szakember; közgazdász végzettsége van. Dorner jó kapcsolatot ápolt a családdal egészen addig, amíg a fiatalember Vitézy le nem rúgta magáról a családja a korlátozását: “Onnantól kezdve az elszabadult hajóágyú kategóriába tudnám őt sorolni” – fogalmazott.

“Nagyon ügyesen építi magát a médiában, nagyon sok mindent híresztel magáról, rajongótábor gyűjt” – fogalmazott Dorner, aki szerint Vitézyre jellemző az ún. influenszer-szindróma. Ugyanakkor a VEKE volt szóvivőjének hézagos a tudása közlekedési kérdésekben, aki a hiányokat általában agresszivitással pótolta – emlékeztetett Dorner. Hozzátette, Vitézy már a VEKE-nél olyan építkezéseket akart megvalósítani, amik nem feleltek meg a szakma szabályainak, ugyanakkor azokkal a tervezőintézetekkel szimpatizált mindig is, amelyek támogatták az ő gigantomán és rengeteg betont igénylő elképzeléseit.

Az, hogy Vitézy menetrendekkel bíbelődik, édeskevés ahhoz, hogy egy város, vagy akár csak egy közlekedési rendszer irányítását átlássa és azt tudja irányítani – véli a VEKE-elnök. Hozzátette, talán az egyik legnagyobb probléma az említett főpolgármester-jelölttel, hogy ő erősen egyéni játékos, és a csapatmunkát csak főnök és alattvaló kapcsolatban bírja elképzelni. Ezt leginkább abban lehet tetten érni, hogy akármilyen intézményt bíztak Vitézyre, az pillanatokon belül elburjánzott, és több ezer fős gigaszervezetté nőtte ki magát, mivel az íratlan szabályok szerint annak lehet nagyobb hatalma, aki nagyobb apparátus felett rendelkezik – mondta Dorner, hozzátéve, ezt a hatalom mindig megelégelte, és elvette az intézményeket Vitézytől.

Többlépcsős folyamat eredménye ugyanakkor, ami Vitézy vesztét okozta közlekedési államtitkárként – véli Dorner. Elsősorban biztosan nem kedvezett Vitzéynek, hogy Lázár János is megjelent a pályán. Másrészről viszont benne volt a pakliban, hogy Vitézynek kellett volna levezényelnie a vasútvonal bezárásokat, illetve a járatritkításokat, amik az óriási elvonások miatt érték az ágazatot; ez pedig az ő nimbuszával nem fért volna össze – mondta Dorner.

Dorner Lajos a több évtizedes “harci” tapasztalatára hivatkozva, úgy összegezte az interjút, hogy Vitézy szakmailag és emberileg is alkalmatlan főpolgármesternek.
Forrás: klubrádió, ahol meghallgatható a beszélgetés.


A Párbeszéd szerint az LMP ma már nem is ellenzéki párt, miután Vitézy lett az LMP jelöltje a nyári főpolgármester-választáson.
Elege lett az Európai Zöld Pártnak Ungár Péter LMP-jéből, felfüggesztik az együttműködést Vitézy támogatása miatt

Nyitókép:  Vitézy Dávid együtt bulizik Orbán Ráhellel a Szigeten 2015-ben.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás