Hírek
Sajnos Magyarországon még mindig nagy divat állatot ajándékozni az ajándékozott tudta nélkül. Így gyakran fordul elő, hogy az ember úgy kap ajándékba házikedvencet, hogy arra egyáltalán nincs felkészülve. Ez általában karácsonykor fordul elő, de sok állatvédő szervezet kap megkeresést amiatt is, hogy szülinapra vagy húsvétra kapott állatot akarnak leadni hozzájuk.
Hírek
A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében műegereket szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem, és azok segítségével a hallgatók a laboratóriumi kísérletek szakszerű elvégzéséhez szükséges alaptudást szerzik meg.
Hírek
Az elmúlt három hónapban tömegesen dobják ki állataikat az emberek a rosszabbodó anyagi és élethelyzetre hivatkozva. A menhelyek telítettsége országosan 400 százalék. Fogadj örökbe egy mentett állatot – kéri Rádi Károly, a Motorokkal az Állatokért Mozgalom alapító-vezetője.
Hírek
Amellett, hogy a nehéz anyagi körülmények miatt sokan úgy döntenek, lemondanak kedvenceikről, az örökbefogadási kedv is erőteljesen lecsökkent – írta a Népszava.
Hírek
A Párbeszéd szerint jó, hogy a kormány végre elkezd foglalkozni az állatvédelem ügyével, de egy újabb közalapítvány létrehozása távolról sem oldja meg a magyar állatvédelem és az ezt működtető civil szervezetek egyre súlyosabb problémáit.
Hírek
Állatvédő alapítványt hoz létre a kormány. Természetesen minden költséget állnak, a létrehozásért Varga Judit felel. A gyakorlat majd megmutatja, hogy mennyire komoly/vagy csak egy szokásos kormánypropaganda PR trükk.
Hírek
Vágóhídmentes Európáért indult az egész kontinensen polgári kezdeményezés és aláírásgyűjtés, amelyben hazai civil szervezetek, így a Macskaárvaház Alapítvány, a Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) és a Szurkolók az állatokért mozgalom is szerepet vállalt.
Hírek
A hatalmas kereslet miatt a szaporítók túltenyésztik a kutyákat, akik rossz körülmények között nőnek fel, és nem kapnak megfelelő orvosi ellátást. Ezeknél a kutyáknál csak később jelennek meg súlyos betegségek és sokan közülük fiatalon el is pusztulnak. A telex 2 évig forgatta dokumentumfilmjét a hazai kutyagyárakról, és az állatvédelemről.
Hírek
Heves megye két egyéni országgyűlési képviselő jelöltje Eger határában a hagyományos egri piros almafajta ültetési akcióját kezdte el. Emellett Víz világnapján Berecz Mátyás, és Dudás Róbert a kápolnai macskaárvaház mellett a szinte már kiszáradt Tarna árterét is meglátogatta. Podcastunk hangképes helyszíni riportfűzér a macskamentéstől a hagyományőrzésig.
Hírek
Szabó Rebekát indítja a választáson a Párbeszéd a visszalépett Gér Mihály helyett. Az ökológus végzettségű Szabó Rebeka 2010-ben az LMP listájáról került be a parlamentbe, majd a pártszakadás után a Párbeszédhez csatlakozott. 2020 szeptemberétől társadalmi munkában Karácsony Gergely főpolgármester állatvédelmi témákban illetékes megbízottjaként is dolgozik.