Hirdetés

21 fővárosi civil szervezet koalíciója az elmúlt három hónapban intenzíven kampányolt a Lánchíd autómentes forgalmi rendjének megtartása mellett. A sikeres végkimenetellel kapcsolatban írtak sajtóközleményt.

21 civil szervezet közös sikere az átjárható Lánchíd

Közlekedéssel, urbanisztikával, és környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteink azért fogtak össze és kezdeményezték tavaly ősszel, hogy a Lánchíd – a teljes felújítást követően – dugómentes és a fenntartható közlekedési eszközök számára átjárható terület maradjon. Szakmai szervezeteink szerint ez a lépés az egyetlen elfogadható megoldás a XXI. században, és hatalmas mérföldkő az élhető Budapestért való küzdelmünkben.

Közös sikernek tekintjük, hogy a Lánchíd tesztidőszak alatt kipróbált forgalmi rendjét véglegesítik, és ezentúl is busszal, kerékpárral, taxival, motorral és gyalogosan használhatjuk a hidat.

Végső célunk azonban az élhető Budapest megteremtése, ami nem érhető el csupán a Lánchíd autómentessé válásával. Úgy látjuk, hogy további lépésekre van szükség, ezért arra kérjük a városvezetést, hogy újítsák meg a Lánchíd környezetét is, kiemelt figyelmet fordítva:

– a Clark Ádám térre, a Széchenyi térre, hogy ezek a terek ne akadályok legyenek az emberek számára, hanem olyan helyszínek, ahol jó lenni;

– valamint a Lánchídra vezető utakra, hogy a kerékpárral közlekedők számára is biztonságosan használhatóvá váljon a József Attila utca és az Alagút.

A Lánchíd autómentessé válása hatalmas előrelépést jelent a fenntartható városfejlesztés terén. Azonban ez csak az első lépés. Mostantól középpontban a Lánchíd környezetének megújítása áll, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyük a közlekedést a busszal, kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára. Ezzel hozzájárulva Budapest fejlődéséhez, fenntarthatóságához és az élhető városi környezet megteremtéséhez.

Az ügy kapcsán olyan civil összefogás és erőközpont jött létre, ami végre elhivatottan képviseli a lakosság körében már többségi akarattá nőtt igények gyors megvalósítását.  A 21 civil szervezet elkötelezetten támogat minden olyan törekvést, amely céljául tűzi ki, hogy Budapest városa egy zöld, élhető és fenntartható hely legyen a jövő generációi számára!

A járda a gyalogosoké
BringaAkadémia
C8 Civilek Józsefvárosért
Extinction Rebellion Magyarország
Fridays For Future Magyarország
Jarokelo.hu
KÉK – Contemporary Architecture Centre
Közlekedő Tömeg
Kis Távolságok Városa Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület
Levegő Munkacsoport
Maradjanak a FÁK a Rómain
Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség – Maketusz
Magyar Kerékpárosklub
Magyar Közlekedési Klub
Miutcánk
Rehab Critical Mass
Újlipótváros – szuperblokk
Valyo, város és a folyó
Város és Mobilitás Intézet
Velo Budapest

Kapcsolódó anyagok:

Lánchíd kérdőjelekkel

A budapestiek többsége nem engedné vissza az autókat a Lánchídra

Az autós lobbi szavaztatna a Lánchíd autóforgalmáról

Dugóban rostokolni vagy haladni szeretnénk? Legyen az Új Lánchíd a többségé!

Döntöttek a Budapestiek: autómentes marad a Lánchíd

Gyorsabb buszokat, tisztább levegőt, kevesebb dugót jelent az autómentes Lánchíd

Orbán 6 milliárdos lánchídi bosszúja

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás