A rovat kizárólagos támogatója
LMP sajtóközlemény

A Palotanegyedbe tervezett Pázmány-projekt az elmúlt hónapokban jelentős lakossági tiltakozást váltott ki. A helyiek és Józsefváros vezetése folyamatosan követelte a társadalmi egyeztetést a kormánytól, ennek ellenére a lakókkal való párbeszéd teljes hiányában indult el a projekt első lépése, a bontási eljárás. Az önkormányzat kezében lévő érdekérvényesítő eszköz az érintett terület védetté nyilvánítása, majd változtatási tilalom elrendelése volt. A kormány rendre felülírta ezeket a lépéseket utólagosan meghozott kormányrendeletekkel, amelyek felülírják az önkormányzati rendeleteket.

Csárdi Antal, az LMP – Magyarország Zöld Pártja palotanegyedi országgyűlési képviselője kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok forduljanak az Alkotmánybírósághoz. A beadványhoz csatlakozott Jámbor András, Józsefváros másik országgyűlési képviselője és a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, az MSZP, a DK, és a Jobbik frakció tagjai is, akik az Alkotmánybíróságtól az érintett kormányrendelet felülvizsgálatát és megsemmisítését kérik.

A beadvány felhívja a figyelmet, hogy a Pázmány-ügyben meghozott kormányrendeleti rendelkezések kifejezetten az épített környezet védelmét közvetlenül szolgáló törvényi rendelkezések lerontására, alkalmazásuk mellőzésére vonatkoznak. A közéleti vita helyett a rendelet átlépi a helyi védelem intézményét, fontos műemléki garanciákat számolva fel. Alkotmányellenesnek tekintik az indítványozók azt is, hogy a kormányrendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra hivatkozva ad felhatalmazást arra, hogy törvényi szabályoktól eltérő kormányrendeletek szülessenek és a helyi önkormányzatok döntési jogköre is sérül azáltal, hogy kormányrendelet keretei között von el tőlük hatásköröket.

Nyitókép: a múlt orbáni ledózerolása. A Magyar Rádió korábbi ikonikus épülete a VIII. kerületi Bródy Sándor utca 5-7. szám alatt Fotó Róka László MTVA

Kapcsolódó anyagok:

Így tűnik el végleg a Magyar Rádió

Egyre zavarosabb az államegyháznak adott volt rádiós épületkomplexum szétverése

Mi marad műemlékeinkből?

Itt a lex Pázmány, az Orbán-rezsim karácsonyi ajándéka Józsefvárosnak

Konstruktív partnerség helyett romboló hozzáállás – az új Pázmány-kampusz kálváriája

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás