Azt gondolom, hogy a most akut Covid-19-járvány egy csekély és lényegesen könnyebben megoldható probléma az emberiség számára, mint a globális felmelegedés kérdése, ami egy sokkal több emberáldozattal járó és jóval nehezebben megoldható feladat. Ez a járvány ugyanis – ha máshogy nem, akkor az emberi kapcsolatok ideiglenes korlátozásával – kordában tartható, míg a globális felmelegedés megoldására egyelőre nincs valódi recept. Ez sokkal nagyobb veszély az emberiségre, mint a járványok, bár a közvetlen fenyegetés miatt pillanatnyilag a Covid-19 van előtérben.
Miért olyan nehéz a globális felmelegedést megállítani, és leállni a fosszilis energiahordozók égetésével? Leginkább amiatt, mert ezek hatalmas előnyökkel rendelkeznek: olcsók, könnyen tárolhatók, és a Földön gyakorlatilag mindenütt fellelhetők. Sajnos a probléma velük, hogy mind lokálisan, mind globális szinten szennyezéssel jár a használatuk. Míg a lokális szennyezés esetén van közvetlen érintettség és ezért érdek arra, hogy ezt a hatást csökkentsük, addig a szén-dioxid- és metánkibocsátás csak globális szinten érint mindenkit. A globális felmelegedést – akárcsak a járványok legyőzését – ezért leginkább globális szinten lehetne hatékonyan kezelni.
Komolyan elgondolkodtatott, amikor Greta Thunberg az arcunkba vágta, hogy miként merészeltük elszennyezni és tönkretenni a Földet, és miért nem tettünk eleget a globális felmelegedéssel szemben. Egyrészt azt gondolom, hogy amióta létezik emberiség, folyamatosan arra törekszünk, hogy magasabb életszínvonalat érjünk el, jobb lakóhelyünk, ruházatunk, továbbá változatosabb, ásványi anyagokban, vitaminokban és fehérjében gazdagabb étrendünk legyen. Ez az emberi törekvés nyilvánvaló. És persze az is világos, hogy ezt a fosszilis energia tette igazából széles tömegek számára elérhetővé az elmúlt 200 évben: a mai napig is a megtermelt energia 80 százaléka származik szén, olaj vagy földgáz elégetéséből, és az arány alig csökken, hiába hallunk a megújuló források diadalmenetéről. Eközben persze nem fizetjük meg azokat a környezeti externális hatásokat, amelyek ezen anyagok elégetésével felmerülnek.
És ne higgyünk abban sem, hogy a mostani válság, ami komolyan odacsapott a kőolaj fogyasztásának – áprilisban a globális kereslet 25-30 százaléka tűnt el – egyszerre lejtmenetbe küldi a fogyasztást. Egyrészt a válság után – bár jó eséllyel nőni fog a digitalizáció és a távmunka aránya, és talán csak évek múlva tér magához a turizmus, ami visszaveti a kőolaj iránti keresletet – az egyéni autóhasználat vagy az egyszer használatos műanyagok fogyasztása nőhet a járvány okozta félelmek miatt. A kínai tapasztalatok legalábbis ezt támasztják alá, a kínai nagyvárosok autóforgalma meghaladta a válság előtti szintet; miközben több állam is lazított az egyszer használatos műanyagok szabályozásán, mert az új koronavírus okozta félelem erősebb, mint a környezet megóvása ezektől a nemkívánatos termékektől.
Abban nyilvánvalóan van igazság, hogy a fosszilis energiahordozók árát emelni kell, hogy a hasznosságuknak megfelelően ne pazaroljuk őket. A polgári repülés mostani leállítása például jó alkalmat teremtene végre egy normális, lehetőleg globális kerozinadó bevezetésére. Lásd: A környezetszennyező repülést elfelejti az állam adóztatni Az olcsó polgári repülésnél – ami főleg azért ennyi, mert a kerozin ára lényegében nem tartalmaz semmilyen adót – kevés környezetszennyezőbb cselekvés van, ráadásul messze nem tartozik az élethez feltétlenül szükséges tevékenységek közé. Véleményem szerint ráadásul az emberi boldogsághoz vajmi kevés köze van annak, hogy hány hétvégi fapados városlátogatást pipálunk ki az év végével. De az emberek szeretik a turizmust, és ha olcsón megtehetik, nem is fognak ellenállni ennek a vágynak.
Azonban önmagában egy karbonadó nem fogja megszüntetni a fosszilis anyagok fogyasztását, legfeljebb visszaszorítja azt. Sokszor nincs technológiai alternatívánk – vagy csak lényegesen magasabb költséggel, a kereslethez képest rugalmatlan módon -, hogy a földgáz, kőszén vagy kőolaj használatát más megoldással cseréljük fel. Azt nem hiszem, hogy a túlzott korlátozás meghozná a valódi eredményt: a világ módosabb része tovább fogyasztana, míg a leszakadó szegény rész jelentős nyomort szenvedne el.
Nagyon jól látszott és sajnos még inkább látszani is fog, hogy a koronavírus-járvány okozta globalizáció- és gazdasági aktivitás visszaesés mekkora szegénységet teremt majd. Csak ha hazánkat nézzük, Magyarország esetében a munkahelyek közel 10, míg a GDP 7 százaléka a turizmusnak köszönhető. Visszavetni erővel a fogyasztást, többek között a turizmust is, gyakorlatilag mindkét félnek kárt okoz, és hatalmas globális elszegényedést okoz. Nem hiszem, hogy ez járható út!
Számomra sokkal kézzelfoghatóbb irány lenne, ha megfelelő pénzügyi eszközöket szánnánk az új energiaforrások kutatására, és keresnénk egy fenntartható, karbonsemleges jövőt, ami egyszerre képes kielégíteni az emberiség energia és tiszta környezet iránti igényét. Ehhez leginkább alapkutatásokat kellene végezni nagyobb volumenben. Nagyon megdöbbentett a Nemzetközi Energiaügynökség tavalyi ábrája, hogy mekkora összeg áramlik energetikai alapkutatásokba a nemzeti kormányok részéről világszinten.
A 25 és 30 milliárd dollár között mozgó éves összeg globális szinten elenyésző mondjuk ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok hadseregének 2020-as éves költségvetése 748 milliárd dollár, miközben a nem túl gazdag Oroszország is 47,5 milliárd dollárt költ el védelemre az idei évben. Azt hiszem, elvétettük a hangsúlyt, és fantom ellenségekkel küzdünk naponta, de legalábbis messze vagyunk a racionális gondolkodástól. Olyan feladatokra pazaroljuk el anyagi forrásainkat, amelyek messze nem fenyegetnek olyan erővel, hogy megérdemelnék a figyelmet.
Az energiarendszerek átalakítása prioritás kellene, hogy legyen, hogy békében és prosperitásban éljünk egy fenntartható környezetben, mindennap élvezni tudjuk például azt a tiszta és friss levegőt, amit most a kijárási korlátozás idején tapasztaltunk az országban. És hogy megelégedéssel adjuk át a Földet a következő generációnak.
Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjének írása eredetileg a G7 Ekonomin, a G7 véleményrovatában jelent meg.
