Hirdetés
Forrás: telex.hu

Összefogtak a Balaton, a Fertő tó, a Velencei-tó és a tatai Öreg-tó védelmében korábban létrejött civil aktivisták, csoportok, szervezetek, és megalapították a Nagy Tavak Koalíciót, mert a beruházásoktól féltik a Balatont, a Fertőt, a Velencei-tavat és a tatai Öreg-tavat is.

A Nagy Tavak Koalíciót alkotó szervezetek azt vállalták, hogy környezetvédelmi és természetvédelmi szempontok alapján kísérik figyelemmel és értékelik a jelenleg is zajló tóparti, elsősorban turisztikai beruházásokat, valamint az ezeket lehetővé tevő helyi és országos szabályozást és döntéshozatalt. Az alapítók szerint ugyanis mind a négy fent említett tavat egyaránt olyan beruházások veszélyeztetik, amelyek „kizárólag szűk gazdasági érdekkörök rövid távú gazdasági érdekeit helyezik előtérbe és nem felelnek meg a fenntarthatóság alapelveinek, illetve a jövő generációi felé tanúsítandó felelős gazdálkodásnak”jelentették be a Facebookon ma, a víz világnapján.

Balaton, a Fertő tó, a Tatai Öreg-tó és a Velencei-tó védelme érdekében már tavaly szeptemberben kiadtak egy közös nyilatkozatot, amelyhez akkor 74 civil szerveződés csatlakozott. Úgy látták azonban, hogy ennek ellenére az összes érintett tónál csak romlott a helyzet, mivel szerintük:

Nyitókép: Mólóépítés a balatonfenyvesi vitorláskikötőben. Győrffy Árpád balatontipp.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás