Merénylet készül a természetvédelmi és erdőgazdasági területek ellen??!!

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás, durván újratöltve??!! Nagy István agrárminiszter cáfol, de …… Nemzeti sorskérdéseink – föld, mezőgazdaság és vidék 11. A fideszes földmutyit is feltáró és dokumentáló Ángyán József professzor véleménycikke.
Kedves barátaim, ismerőseim, FB oldalam figyelemmel kísérői!

Az első riasztó hírek augusztus elején érkeztek. Ezek arról szóltak, hogy a nemzeti parkok egyes területeinek eladásával kíván az Orbán-kabinet pénzhez jutni. Kormányzati körökből származó nem hivatalos információk szerint ez már hetek óta téma a természetvédelmi szakemberek körében. Hátterében pedig az állhat, hogy – vélhetően a kiürült kasszák feltöltése érdekében – a jövő évi költségvetésben “Agrárminisztérium” cím alatt az állami tulajdonú ingatlanok eladásából feltűnően magas, 300 milliárd forintos bevételt terveztek. A szakemberek szerint ezt a pénzt a tárca csak úgy tudja összeszedni, ha hozzányúl az erdőgazdaságok vagyonához és/vagy a nemzeti parkok területéhez, esetleg ezután már nemcsak magánszemélyek, hanem mezőgazdasági társaságok is vehetnek állami földet, amit jelenleg haszonbérlőként művelnek.
Egyetértve Rodics Katalinnal, a hazai természetvédelmi szakma elismert személyiségével, a Greenpeace Magyarország vezető munkatársával, ez súlyos következményekkel járna. Ha nemzeti parkjaink területét valóban dobra vernék, az nemcsak a nemzeti értékeink esztelen tönkretételét jelentené, hanem ráadásul alkotmányellenes és minden létező természetvédelmi jogszabályt, nemzetközi egyezményeket és uniós kötelezettségeket is sértő, elfogadhatatlan lépés lenne. Ennél nagyobb pusztítást azt hiszem valóban nehéz elképzelni az elmúlt évtizedben sokat szenvedett magyar természetvédelemben, miközben legfeljebb a töredéke jönne be annak az összegnek, amennyire a költségvetés számít.

Bár egy ezt a tervet firtató írásbeli kérdésre most válaszolva, az agrárminiszter, Nagy István – bár “a földértékesítési programról szóló kormánydöntés hiányában”, de – a hírt cáfolta, ám szerinte – amint azt válaszában írta – “a földértékesítés, mint a hasznosítás egyik módja (….) nem tekinthető ördögtől való eszköznek, és alkalmazása nyilvánvalóan nem a nemzeti vagyon elherdálását jelenti, sokkal inkább a Kormány által következetesen képviselt földbirtok-politikai célok megvalósítását szolgálja, jelesül a földnek helyben lakó földművelő gazdák használatába és tulajdonába kerülését, ezáltal a magyar földműves, kis- és középbirtokok fejlődését. Mindazonáltal (….) sem erdőt, sem természetvédelmi területet nem kívánunk értékesíteni.”
A miniszter válaszában arra nem tért ki, hogy a kormány cégek számára is megnyitja-e a legális földvásárlás lehetőségét. Jelenleg ugyanis csak magánszemélyek juthatnak földhöz, legfeljebb 300 hektárig, bár ez a korlát – miután a családon, vagy közös gazdasági érdekeltségen belüli összeszámítási kötelezettség és a közös földszerzési plafon is kikerült a földforgalmi törvény elfogadott változatából – a tagok közötti szétírással eddig is könnyedén megkerülhető volt. Mészáros Lőrinc és családja pl. így szerzett meg az árveréseken 1.545 hektár állami földet (a családfő, Mészáros Lőrinc: 280 ha, felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla: 298 ha, testvére, Mészáros János: 292 ha, és gyermekei: Mészáros Ágnes: 238 ha, Mészáros Beatrix: 277 ha, ifj. Mészáros Lőrinc: 160 ha). A 300 hektáros korlát tehát semmiféle akadályt nem jelent a bármilyen méretű nagybirtokok kialakításában.

A miniszteri válasz azt hiszem egyáltalán nem megnyugtató, és a korábbi szomorú tapasztalatok alapján ha valamit cáfolnak, akkor azonnal gyanakodni kezd az ember. Ezesetben méginkább így vagyok ezzel, hiszen az előző állami földárverési programról a hivatalosan közzétett adatok alapján magam megyénként külön átfogó, részletes elemzést készítettem és jelentéseket állítottam össze.

Intézményesített fideszes földrablás – Ángyán József megyei jelentései:
Az első megyei mintaelemzést ezzel a szándékkel, 2016 áprilisában tette közzé, majd a programzáró törvény megszületését követően elkezdte a végleges, hivatalosan közzétett megyei árverési adatok több szempontú feldolgozását és a megyei zárójelentések összeállítását. Eddigi jelentései: Fejér , Győr-Moson-Sopron,  Somogy,  Jász-Nagykun-Szolnok,  Borsod-Abaúj-Zemplén,   Pest megye, Csongrád megye,  Bács-Kiskun megye,  Veszprém megye,  Békés megye, Hajdú-Bihar megye, Baranya megye,  Tolna megye, Komárom-Esztergom, Heves megye, Nógrád megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye   Vas megye  és Zala megye állami föld-privatizációs képét mutatják be. 

Azokból pl. mindenhol az derült ki, hogy a dobra vert állami földek többségére nem a kormányzati propagandában és a miniszteri válaszban is szereplő “helyben lakó földművelő gazdák” tudtak nyertes árajánlatot tenni, hanem „baráti” tőkeerős, külső árverezők voltak a befutók. A készülő országos összegzés – melyet hamarosan nyilvánosságra kívánok hozni – azt mutatja, hogy a “Földet a gazdáknak!” állami földprivatizációs program keretében elkelt állami földterület kevesebb mint 1/3-a, csupán 32,7%-a jutott helyieknek. Az általuk megszerzett földterületek aránya 2 megyében – Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – a 20%-ot sem érte el, de további 8 megye – Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna, Veszprém és Zala megye – esetében is 30% alatt maradt. 50% fölötti területet (50,1%-ot) egyedül Békés megyében szereztek helybeli árverezők.

Összességében tehát az állapítható meg, hogy a helybeliek, helyben lakó, gazdálkodó családok, helyi közösségek – a kormányzati kommunikációval és a miniszteri válaszban szereplő állítással szemben – a saját településükön elárverezett területeknek országos átlagban csupán kevesebb, mint egyharmadát, és általában csak a kisebb birtoktesteket tudták megszerezni, több mint kétharmadát és a nagyobb birtoktesteket külső árverezők vitték el a helyi gazdaközösségek elől. Különösen 7 dunántúli és 3 észak-kelet magyarországi megyében jutott rendkívül kevés elárverezett állami földterület a helybeli gazdáknak. Emellett csupán egyetlen olyan megye akadt, ahol a helyiek az elárverezett területeik felét meg tudták szerezni.
Ám még ez is optimista értelmezés, hiszen a nyertesek közül feltehetően jónéhányan – az állami földbérleti pályázatoknál már megismert eljáráshoz hasonlóan –  fiktív lakcímeket adhattak meg, vagy – a földforgalmi törvényben kódolt csalafintasággal élve – a „tartózkodási helyről” az adott település jegyzője által kiállított igazolásokat, illetve cégeik székhelyét használhatták a „helybeliség” igazolására. Ezzel „szerzőképes helyi földművessé” válhattak úgy, hogy akár nem is kellett a megvásárolt birtoktest fekvése szerinti településen megfordulniuk. Mindez egy esetleges újabb állami földprivatizációs program várható eredményei szempontjából sem túl bíztató. Ha már egyszer ezt sikerült az emberek, a helyi gazdák “torkán lenyomni”, miért is lenne ez ezúttal, egy újabb állami földprivatizáció, “intézményesített földrablás” esetén másként?

Hogy más példát is mondjunk, a kormányzati, miniszteri állítások hitelét az is tovább rontja, hogy az előző földprivatizációs programban sem szerepelt nevesítve pl. az erdőterületek értékesítése, mégis – tán ez sem közismert – a dobra vert állami földterületek 6%-a, az elkelt területeknek pedig 6,3%-a erdő volt, azaz már az előző hullámban is “sikeresen” elárvereztek közel 12 ezer hektár állami erdőterületet.

Nem növeli a kormányzati kijelentések hitelét továbbá az sem, hogy miközben Nagy István miniszter szerint „a program eredményeként a regisztrált magyar földművesek 30 százaléka, csaknem 30.000 személy szerzett földtulajdont”, azonközben az árverési nyertesek tényleges száma mindössze 3.908 fő. Ez alapján szerinte az elkelt birtoktestek száma is közel 60.000 db, míg ténylegesen csupán 8.739 db bitoktest talált gazdára az árveréseken. Ráadásul az az állítása sem állja meg a helyét, hogy jelentősen nőtt volna a családi gazdaságok száma vagy aránya, hiszen pl. az Agrárcenzus 2020 előzetes adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben egyharmaddal, közel 120 ezerrel csökkent az agrárgazdaságok száma, és az utóbbi néhány évben családok tízezrei adták fel a gazdálkodást.

A fenti példák arra intenek, hogy a kormányzati megnyilvánulásokat, közléseket erős fenntartásokkal kell kezelni. Végtelenül szomorú, de lassan már azt sem lehet feltétlenül elhinni, amit kérdeznek, és minden kijelentés esetében a mögöttes, ki nem mondott szándékot keresi az ember. Ebben a helyzetben a miniszteri cáfolat – bár ne lenne igazam – inkább erős gyanakvásra ad okot. Azt hiszem nem megalapozatlan az a gyanú, hogy a védett és/vagy erdészeti állami területek valóban végveszélyben vannak, vagyis az állam e stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű erőforrásokat és pótolhatatlan, közös természeti értékeket nem gyarapítani, hanem – a cáfolatok ellenére – dobra verni és pénzzé tenni akarja.

Nyitóképen Ángyán József. fotó: Sarkadi Péter greenfo.hu