Újabb ország írta alá a klímaegyezményt

greenfo/MTI

2017. október 24. 8:33

Újabb ország írta alá a klímaegyezményt

Nicaragua aláírta a párizsi klímaegyezményt – közölte a közép-amerikai ország alelnöke. Ezzel már csak két olyan ország maradt, az USA és Szíria, amely nem támogatja a káros anyagok kibocsátását korlátozó nemzetközi megállapodást.

Rosario Murillo alelnök bejelentése szerint Daniel Ortega államfő annak ellenére csatlakoztatta országát az egyezményhez, hogy azzal szemben továbbra is vannak fenntartásai. Az ENSZ-hez intézett közös levelükben, amelyet az El 19 című nicaraguai internetes újságban tettek közzé, Murillo és Ortega azt írja, hogy bár a párizsi egyezmény „nem ideális”, de „az egyetlen eszköz” arra, hogy meg lehessen fékezni a Földet megmérgező környezetszennyezést.

A hosszú tárgyalásokat követően 2015-ben tető alá hozott, 31 oldalas egyezményben 195 ország vállalta, hogy 2 Celsius-fok alatt tartják a Föld légkörének felmelegedését az iparosodás előtti mértékhez képest. A szerződéshez a világ országai közül mostanáig csak Nicaragua és a hat éve polgárháborútól sújtott Szíria nem csatlakozott.

Donald Trump júniusban jelentette be, hogy felmondja a párizsi globális klímaegyezményt, amelynek keretében az Egyesült Államok még Barack Obama elnöksége alatt vállalta, hogy 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest. Igaz, Trump hozzátette, hogy kormánya készen áll tárgyalásokat kezdeni az újbóli belépésről vagy részt venni egy teljesen új megállapodás kimunkálásában.



A The Wall Street Journal (WSJ) című újság ugyanakkor szeptemberben úgy értesült: elképzelhető, hogy az Egyesült Államok mégsem lép ki a párizsi klímaegyezményből. A lap szerint egy kanadai klímakonferencián több washingtoni kormányzati tisztségviselő is arról számolt be, hogy Washington kilépés helyett olyan kompromisszumos megoldást szeretne, amelynek értelmében jelentősen enyhítenék az országra vonatkozó szerződéses kötelezettségeket. A klímaegyezmény hatása valamelyest így is csökkenne, de legalább továbbra is megmaradna a nemzetközi közösség egysége a megállapodás mögött. A Fehér Ház egyik szóvivője tagadta a cikk állításait, mondván, hogy az amerikai álláspont változatlan, ugyanakkor kiemelte, hogy nincsen „kőbe vésve” az elnök véleménye a kilépésről.

Az USA klímaváltozás elleni harcát a környezetvédelem vezetője gáncsolja

Az USA klímaváltozás elleni harcát a környezetvédelem vezetője gáncsolja

Az elmúlt napokban Scott Pruitt vezető szereplő volt az amerikai médiában, miután hivatalosan is javasolta az Obama-kormányzat egyik legjelentősebb környezetvédelmi intézkedésének visszavonását. A 2015-ben véglegesített Tiszta Energia Tervet azért hozták létre, hogy csökkentse a globális klímaváltozás negatív hatásait - írtuk két hete.

 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés