Közmeghallgatás lesz a jövő héten Pakson a tervezett új orosz atomerőmű létesítési engedélyezéséhez kapcsolódóan, a jelek azonban arra utalnak, hogy az Országos Atomenergia Hivatal kipipálandó feladatnak, és nem egyeztetési fórumnak tekinti az alkalmat. Nyoma sincs, hogy valódi egyeztetésre vagy tájékoztatásra készülnének.
Mióta elindult az engedélyezési folyamat, alapvető kérdésekre nincs válasz Paks 2-vel kapcsolatban, és a kormány láthatóan nem is szeretne változtatni ezen. A legfrissebb példa: épp a héten írta meg a Népszava, hogy ötletük sincs, hova kívánják elhelyezni az évtizedek óta a jelenlegi erőmű területén halmozódó fűtőelemeket, illetve a leállítás után a nagy aktivitású sugárzó hulladék mennyiségét megtöbbszöröző leszerelt reaktorelemeket. Vagyis úgy fognának bele egy új atomerőmű építésébe, hogy a legveszélyesebb nukleáris hulladék sorsa megoldatlan. Az évek óta zajló, de meglehetősen vontatottan haladó engedélyezés során eddig a telephelyengedély és a környezetvédelmi engedély született meg, de bizonyos, az erőmű megvalósíthatósága szempontjából megkerülhetetlen kérdéseket egyik sem tisztázott.
1.Hulladék
Az 50-es években, amikor az atomenergiát áramtermelésre kezdték használni, az volt az atomipar állítása, hogy a sugárzó hulladék feldolgozására hamarosan megoldás születik: amit ma hulladéknak tekintünk, az nemsokára értékes nyersanyaggá válik. Ezen a téren pontosan ugyanott tartunk most is, mint 70 évvel ezelőtt: nemhogy a teljes körű feldolgozásra, de a hosszú távú tárolásra sincs megoldása egyetlen atomot használó országnak sem. A meglévő négy paksi reaktorblokk kiégett fűtőelemeit Oroszország a 90-es évek második fele óta nem veszi át, azóta az elhasznált fűtőelem-kazettákat az atomerőmű területén tárolják. A nagy aktivitású hulladék mennyiségét meg fogja többszörözni, ha az erőművet a következő évtizedben lebontják. A kormány egyelőre a majdani véglegesnek mondott hulladéktároló helyének keresésénél tart. Egy parlamenti kérdésre adott válasz szerint „elkezdődött” a helyszín megtalálásának több évtizedig tartó folyamata – a válaszoló államtitkár csupán azt nem tette hozzá, hogy nem most kezdődött el, hanem még a 90-es években, és érdemben azóta sem haladt előre.
2.Földrengésbiztonság
Kaposvártól körülbelül az Érmellékig húzódik egy geológiai törésöv, amely Szolnok alatt metszi a Tiszát, és éppen Paksnál a Dunát. Ahogyan az Átlátszó föltárta, az aktív sávon belül sok kisebb törésvonal van, közülük az egyiket a paksi bővítést megelőző földtani kutatás során pont azon a helyen találták meg, ahova az új reaktorokat akarják építeni. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) biztonsági ajánlásai, és az ennek alapján született magyar kormányrendelet szerint egy ilyen törésvonal megléte a leendő atomerőművi telephely 10 kilométeres körzetében bárhol kizáró ok lenne, ennek ellenére a bővítés megkapta a telephelyengedélyt.
3.Hűtés
A paksi atomerőmű négy reaktorblokkját a Duna vizével hűtik. A Duna medermélyülése és a mind kiterjedtebb nyári aszályok miatt egyre nehezebben tartható, hogy nyaranta a felmelegített hűtővíz ne melegítse túl a Duna vizét, illetve, hogy az elégtelen hűtés miatt ne kelljen visszaterhelni a reaktorokat. Ez olyannyira nyilvánvaló, hogy a bővítést előkészítő Teller-Lévai projekt egyik tanulmánya fehéren-feketén leírja: csak a hűtőtornyos hűtés jöhet szóba. Most mégis friss vizes hűtést terveznek (mert olcsóbb: egy hűtőtorony akár 4-500 milliárd forintba is kerülhet). Csakhogy a jelenlegi négy és a két új reaktor együttes üzeme esetén papíron is lehetetlen lesz megoldani, hogy a befolyó meleg víz miatt a Duna ne melegedjen nyáron az élővilág számára túlélési küszöböt jelentő 28 fok fölé. Ha pedig emiatt a reaktorokat leszabályozzák, akkor a 95 százalékos rendelkezésre állás, és vele a beruházás megtérülése váli lehetetlenné.
4. Szakemberhiány
Újabb keletű probléma, hogy az állami bürokráciacsökkentés jelszavával az engedélyezést bonyolító OAH létszámát is csökkentették, és azóta sem engedélyezték a távozó munkaerő pótlását, annak ellenére, hogy a létesítési engedélyezés az egész OAH történetének legbonyolultabb projektje. Már maga a hivatal is jelezte, hogy a létszámhiány miatt csúszhat az engedély kiadása. Mint ismeretes, eddig Paks2 összes prototípusánál súlyos műszaki problémák jelentkeztek, a Paks2 testvérmodelljének számító finnországi engedélykérelmét pedig az ottani nukleáris hatóság eddig nem hagyta jóvá a biztonsági és műszaki hiányosságok miatt. Tehát most az OAH-nak úgy kellene megvizsgálnia egy minden bizonnyal nem problémamentes, több százezer oldalnyi tervdokumentációt, hogy kevesebben vannak a szükségesnél, a kormány politikai nyomást helyez rájuk az engedély kiadása érdekében, és az egész folyamat legkomolyabb dilemmáit a két korábbi engedélynél „átugrották”, vagyis azokkal is most kellene érdemben foglalkoznia a hatóságnak.
Fukusimai tanulságok
A tíz éve felrobbant fukusimai atomerőmű katasztrófának kárait a paksi bővítés várható költségének 15-szörösére, a kárelhárítás időtartamát mától további negyven évre becsülik. Ez különösen annak fényében tanulságos, hogy Paks egy olyan felelősségbiztosítással működik, amely legfeljebb egy kisebb budapesti irodaház épületkáraira nyújtana fedezetet (aligha véletlen, hogy a kormány nem hajlandó elárulni, mennyibe került a 2003-as paksi reaktorbaleset, és mennyit fizettek belőle a magyar adófizetők). Az pedig nyilvános adat, hogy Paks2-re a Roszatom 3 év garanciát vállalna, ami sem az eddigi orosz és belorusz prototípus-projektek tapasztalatai, sem a fukusimai kármentesítés időhorizontja alapján nem tűnik megnyugtatónak.
Hargitai Miklós
