A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hvg.hu/360

Az egyes emberek egyedi erejét megsokszorozza, ha közösen, egymással együttműködve cselekszenek, ugyanakkor a fellépésre legtöbbször olyan emberek képesek, akik rendelkeznek érdekérvényesítési képességgel, írja a TASZ ügyvezető igazgatója, aki szerint az eleve kevesebb erőforrással rendelkezők nem csak jobban kitettek ezeknek a hatásoknak, de kevesebb eszközük is van fellépésre.

Hetente érkeznek újabb és újabb hírek olyan beruházásokról, amelyek szennyezés vagy más környezetkárosítás miatt veszélyt jelenthetnek az egészségünkre. Az egyre szaporodó akkumulátorgyárak mellett számos más az olyan beruházás történik, amely kihatással lesz az emberek életminőségére. Közös ezekben, hogy a helyi és az országos lakosság keveset és későn ismerhet meg a döntések hátteréről.

A döntéshozók gyakran igyekeznek – többször hamisan – a munkahelyteremtés érveivel indokolni a döntésüket, miközben gyakran kiderül, hogy megalapozatlanok a várható környezeti hatásokat feltáró vizsgálatok is. Különösen éles példa a recski bánya esete, amelyről a koronavírusjárvány miatt eredetileg a polgármester egymaga döntött, a lakókat nem értesítették előre a tervekről. Amikor a helyiek félelmei beigazolódtak, és sárlavina öntötte el a házaikat, akkor a polgármester arra hivatkozott, hogy őt biztosították, hogy nem fog ilyen történni. Sajtóhírek alapján a bánya eközben még munkahelyeket sem teremtett valójában.

Tíz magyarból kilenc súlyos problémának tartja a klímaváltozást a 21 Kutatóközpont idén februári adatai alapján. A Policy Solutions szintén 2023-as fókuszcsoportok kutatása is alátámasztotta, hogy tisztában vagyunk az éghajlatváltozás, illetve a környezetszennyezés okozta globális problémákkal, leginkább az életminőség romlásával kapcsolatos érvekre rezonálnak az emberek. A lakóhely, az egészéges környezet és a természet védelme mindig is jelentős számban mozgatta meg a polgárokat, az éghajlatváltozás egyre inkább érzékelt hatásai miatt egyre több ilyen kezdeményezéssel találkozunk. A döntéshozók nyomasztó titkolózása ellenére számos sikeres példa van helyi, az egészséges és élhető környezetért fellépő polgárok megmozdulására, amelyekből fontos tanulságokat vonhatunk le.

A cselekedni akaró polgároknak számos eszköz áll rendelkezésére. Az alföldi Zsombón olyan víztározót hozott volna létre az önkormányzat, amely éppen a víz megtartására alkalmatlan. Egy helyi tájépítész mérnök kezdte megvizsgálni a beruházást, amikor rájött, hogy a képviselő-testület titkolta a víztározó létrehozásának megvitatását, ezért nem értesültek róla a helyiek.  Az önkormányzat ezzel súlyosan mulasztott, a helyiek kezdeményezésére a kormányhivatal legalább a jövőre nézve orvosolta a problémát: a képviselő-testület már közzéteszi az üléseiről szóló információkat. Emellett az önkormányzat elmulasztott beszerezni egy fontos szakvéleményt is, illetve nem adott ki adatokat a helyiek kérése ellenére, akik emiatt hatósághoz is fordultak, és pert is indítottak. A helyiek emellett kihasználták a jogi lehetőségeket, építésfelügyeleti eljárásokat is indítottak.

A előző példából is látszik, hogy kulcsfontosságú, hogy mikor szereznek tudomást a polgárok egy potenciálisan környezetkárosító beruházásról. Ez általában a helyi önkormányzaton múlik, így a csökkenő önkormányzati hatáskörök és közéleti apátia ellenére érdemes magunkat figyelmeztetni a jövő évi önkormányzati választások jelentőségére. Azonban a pilismaróti bánya példája mutatja, hogy még a polgárok érdekei ellen cselekvő önkormányzat sem leküzdhetetlen akadály. A településen az önkormányzat 2019-ben a helyi polgárok bevonása nélkül döntött arról, hogy kavicsbányát akar nyitni.

A lakosságot csak utólagosan, egy 2020 nyarán meghirdetett lakossági fórumon tájékoztatta erről a tervről. A felháborodott helyiek a Duna-parti természeti értékek megőrzéséért összefogtak, petíciót indítottak, elérték a bánya környezetvédelmi engedélyének visszavonását és az erős helyi tiltakozás hatására lemondott a polgármester, a jegyző és az egész képviselő-testület. Így alakult meg a tiltakozó helyiekből a Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület, a DUNAKÉKE, akik most kiharcolták, hogy a helyiek népszavazáson dönthetnek a bányáról.

Mindkét példa esetében látszik, hogy a helyiek összefogása, közös cselekvése vezetett eredményre. E tekintetben igazán példamutató az Aligai Fürdőegyesület munkája, ami már 30 éve működik és lakossági gyűlések és tüntetések szervezésével építik a helyi közösséget, és dolgoznak azon, hogy a Balaton-part közkincs maradhasson. Korábban sikerült megakadályozni veszélyes és a környezeti értékeket romboló szállodaépítést, most pedig egy vízi élménypark ellen küzdenek, amely kéthektárnyi területet hasítana ki a Balatonból.

Ezek a példák rámutatnak arra, hogy az egyes emberek egyedi erejét megsokszorozza, ha közösen, egymással együttműködve cselekszenek.
Ugyanakkor a példákban bemutatott fellépésre legtöbbször olyan emberek képesek, akik rendelkeznek érdekérvényesítési képességgel. Van megfelelő tudásuk a témáról, a lehetséges eszközökről, esetleg be tudnak vonni, megfizetni olyan szakértőket, akik ezt a tudást megadják. Akinek van szabadon ráfordítható ideje és tapasztalata abban, hogy az érdekeit képes érvényre juttatni.

A recski példára visszatérve kiemelendő, hogy az eleve hátrányosabb helyzetben lévők, a cigánysoron élők életét keseríti meg a bánya. Nem csak globálisan, hanem Magyarországon belül is jelentősen befolyásolják a társadalmi egyenlőtlenségek azt, hogy miként élik meg a klímaválság és a környezetrombolás hatásait az érintettek. Az eleve kevesebb erőforrással rendelkezők nem csak jobban kitettek ezeknek a hatásoknak, de kevesebb eszközük is van fellépésre. Pedig a környezetrombolás és a klímaválság hatásai, a szennyezés nem állnak meg a cigánysoron, a falu szélén vagy a belváros határában. Nemcsak a szolidaritás értéke miatt, hanem valamennyi polgár egészséges környezetének védelme miatt fontos a helyi közösség erősítése.

Kapronczay Stefánia a TASZ ügyvezető igazgatója

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás