A rovat kizárólagos támogatója

Az elmúlt napokban a hírklikk összeszedte a kormány által készített nemzeti helyreállítási terv legfontosabb elemeit és részletezte, hogy az Európai Uniótól érkező 5760 milliárd forint milyen fejlesztésekre menne el. A megfogalmazott projektek értelmezéséhez Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője segítségét kérték, aki részletesen elemezte a tervezetet.

– Kezdjük az elején, a kormány megállapított tíz szakpolitikai irányvonalat, ami mentén összerakta a nemzeti helyreállítási tervet. Ez a tíz témakör megfelelő, vagy más irányvonalat kellett volna meghatározni?

– Önmagában a tíz komponens akár elfogadható is lenne, nyilván a kormány kompetenciája ezeket meghatározni, és ezek a pontok többnyire nem állnak szemben az uniós előírásokkal. A probléma az, hogy az egész terv – teljesen mindegy, milyen részekre szedjük szét – nem alkot egységes, koherens stratégiai anyagot, hanem véletlenszerűen összedobált programelemek halmaza. A tervezet inkoherenciáját az is mutatja, hogy nagyon változó minőségűek a különböző projektek. A szakpolitikai irányvonalak költségeinek megjelenítésénél látszik legjobban, hogy úgy néz ki az anyag, mintha a külön részeket készítők nem is kommunikáltak volna egymással. Egészen más a részletességük is az egyes fejezeteknek, ami hátráltatja, hogy ezt egységes programként lehessen kezelni. Ezek az elemek ráadásul egymással sincsenek érdemi viszonyban, illetve nem is illeszkednek olyan stratégiába, ami az egész helyreállítási alap célja volna.

Az elképzelés nem reflektál a járvány okozta gazdasági és társadalmi válság tüneteire. Tehát nem igazolja maga az elképzelés, sem azt, hogy a válság legsúlyosabb következményeinek megoldására alkalmas, illetve azt sem, hogy megfelel az Európai Bizottság elvárásainak, azaz egy fenntartható, digitális, a XXI. századnak megfelelő gazdasági struktúra felé indítja el az országot. A program inkább azt mutatja, hogy a kormány megpróbálja a költségvetést tehermentesíteni, különböző, a költségvetés számára amúgy is jelentkező költségeket próbálnak finanszírozni a programból. Az olyan, a kormány által amúgy is mostohagyerekként kezelt területeken, mint az oktatás és az egészségügy, a működéshez szükséges költségigényét próbálja meg lefedni a helyreállítási tervvel. Ez azért veszélyes, mert ha a kormány ebből a kettő plusz két éves programból – ami azt jelenti, hogy az első két évben jelentős finanszírozások érkeznek hazánkba, míg a második két évben már kisebb összegek, majd utána semmi – akarja finanszírozni az oktatás és az egészségügy fenntartásához szükséges költségeket, akkor, amikor lejár ez a program, egy óriási finanszírozási rés fog keletkezni ezeken a területeken.

Ez a hozzáállás a helyreállítási program elképzeléseinek nem felel meg és azt is eredményezi, hogy a kormány még inkább kivonul az egészségügy és az oktatás normatív finanszírozásából és más megoldásokat keres. Ez semmiképpen sem elfogadható. Összességében tehát a legfőbb baj az, hogy nem látszik egységes stratégia, hanem részben megjelenik a költségvetés tehermentesítése, részben pedig véletlenszerűen összedobált ötletek alkotják a nemzeti helyreállítási tervet, ami leginkább azt mutatja meg, hogy a kormányközeli oligarchák milyen területeken érdekeltek, vagy a következő években milyen területeken szeretnének majd jelen lenni.

Jávor Benedek Brüsszelben

– Vegyük akkor sorra a program részeit. A demográfia és köznevelés fejlesztésén belül a kormány a legtöbb pénzt új bölcsődei helyekre, energetikai és technológiai felújításra, valamint notebookok beszerzésére költené. Mit gondol erről?

– A bölcsődei ellátással és fejlesztéssel kapcsolatos programokra valóban szükség van, ez támogatható. A program másik jelentős elemével, ami a digitalizáció és az informatikai fejlesztés az oktatásban, viszont már vannak problémák. Itt megint azt látom, hogy egy két éves projekt keretén belül beszerzünk informatikai eszközöket a közoktatásba, aztán annyi. Tudjuk, hogy ezeknek az eszközöknek az elavulása meglehetősen gyors. Most létrehozhatunk egy informatikai eszközállományt, ami viszont csak akkor tud tényleges digitális felzárkóztatást biztosítani, ha ezeknek az eszközöknek a fenntartása és cseréje hosszú távon is biztosított. Ez a hosszú távú program azonban nem látszik.

Csak egy egyszeri uniós támogatásból olyan beruházást eszközölnek, ami néhány év múlva elveszti hatását, mert kiöregednek az eszközök. Egyértelműen szükség van ilyen informatikai beruházásokra a közoktatásban, azonban ez klasszikusan olyan ügy, amit rendszeresen és folyamatosan csinálni kell, a közoktatás normál finanszírozásának része kellene, hogy legyen. Az, hogy ezt kiszervezik ilyen uniós programokban, az ennek a digitális felzárkózásnak a fennmaradását kockáztatja. Azt nem látjuk, hogy mitől fog hosszú távon működni. Ez egy példa arra, amikor az állam az alapvető működéseit próbálja nemzetközi programokkal pótolni, az hozhat pillanatnyi eredményeket, de hosszú távú kockázattal járnak.

– Hasonló fejlesztési projekteket láthatunk a terv második részében is, az egyetemek megújításának kapcsán. Itt is ugyanezen problémák merülnek fel?

– Ennél az elemnél látszik leginkább az az inkoherencia, amit korábban kifejtettem. Látszik, hogy a felsőoktatási elem teljesen külön műhelyben készült és egyszerűen kívülről lett beleerőszakolva a leadásra szánt dokumentumba, miközben egy igen jelentős részét adja. A teljes helyreállítási terv költségkeretének egyötödét felemészti. Az egyetemek megújításának projektjeinél hasonló, de sokkal mélyebb problémák vannak, mint a közoktatásnál. Egy rakás olyan projekt került bele ebbe a részbe, ami az egyetemek alapvető működéséhez és versenyképességük fenntartásához szükséges. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a felsőoktatást egy olyan helyzetbe hozza az állam, hogy a helyreállítási terv forrásai nélkül az egyetemek nem lesznek működőképesek. Azokat az elemeket, amiket az egyetemeknek amúgy is finanszírozniuk kell, belecsomagolták a nemzeti helyreállítási tervbe, ami ugye nem egy normatív finanszírozás, tehát nem azt jelenti, hogy minden egyetem például a hallgatói szám alapján hozzájut. Majd valahogyan mindegyik kap valamekkora összeget és nincs semmi garancia, hogy valamennyi egyetem részesül az alap pénzéből, ahogy arra sem, hogy méltányosan és igazságosan osztják szét az erre szánt összeget.

Ez az egész lényegében arról, szól, hogy a kormány rendkívül rövid pórázra fogja az egyetemeket, mert a normál működéshez szükséges forrásokhoz akkor jutnak hozzá, ha azt jónak látja a kormány. Azok az egyetemek, amelyek nem tiltakoznak az egyetemi modellváltás ellen, azok, amelyek végrehajtják azokat a változásokat, amiket a kormány elvár, azok könnyebben juthatnak majd hozzá forrásokhoz, mint azok, akik akadékoskodnak, vagy ellenállnak, vagy bármilyen problémát generálnak a kormány számára. Ez az egész arra megy ki, hogy az egyetemi autonómiát még inkább leszűkítsék és az egyetemek feletti politikai ellenőrzést megerősítsék. Ez európai léptékben is nagyon súlyos probléma és úgy gondolom, hogy az Európai Bizottságnak is meg kellene fontolnia, hogy magára kívánja-e venni annak az ódiumát, hogy az uniós adófizetők pénzéből csorbítják a magyar egyetemek autonómiáját.

Az egyetemi vezetők ezt követően még kevésbé fognak merni felszólalni, mert tudják majd, hogy aki sokat ágál, az nem fog részesülni a kormány által önkényesen kiosztott támogatásból. Ebben a részben tehát nem is az egyes programelemeket tartom problémásnak, hanem az egész modellt. Magyarországon amúgy az egyik legnagyobb gond a felsőoktatásban a hozzáférés egyenlőtlensége. A kormány az elmúlt tíz évben amúgy is jelentősen csökkentette a felsőoktatásban tanulók létszámát és a bekerülést igencsak költségessé tette. Ez a program nem is nagyon említi ezt a problémát és ezek az intézkedések nem javítják a felsőoktatás hozzáférhetőségét a szegényebb rétegekből jövők számára. Ez pedig nagyobb probléma, mint sok minden más, amit ez a rész kezelni szándékozik.

– A tervezet következő eleme pont a felzárkózást helyezi középpontba. A „felzárkózó települések” elnevezésű főpont alatt található intézkedések segítik az elmaradottabb területek fejlődését?

-–Jó célokat találunk a tervezet ezen részén, bár több program beilleszthető lenne a közoktatási részbe is. Ami gond, hogy nem láthatjuk pontosan mire mennyi jut, bár az Európai Bizottságnak benyújtott a kormány egy részletes Excel költségtáblát, de ezt mi nem ismerjük. Összességében is elfogadhatatlanul kevés a forrás a feladatokhoz képest, a tervezett 220 milliárd a teljes Helyreállítási Alap csupán 3,8 százaléka, ennek többszörösére lenne szükség. A lakhatás az egyik legnagyobb probléma hazánkban, a megoldása égetően fontos feladat lenne. Ehhez képest, csak ebben a komponensben találunk ezzel foglalkozó projektet, pedig ez a feladat nem csak a hátrányos helyzetű településeken jelentkezik. A magyar lakás-struktúra olyan, hogy a bérlakás-, a szociális lakás-ellátás nagyon gyenge. Itt lenne lehetőség rendszer-szintű változásra, hogy egy jelentős bérlakás-, szociális lakás-rendszert építsünk ki az unió támogatásával, de a kormány nem ezt teszi.

A szociális ellátórendszer fejlesztéséhez azonban szükség lenne a szociális munkás-hálózat fejlesztésére, a szakemberek képzésére, alkalmazására. Nem látom, hogy ezt megfelelően figyelembe vették volna. Nem elég fizikai infrastruktúrát fejleszteni. Mondanék egy kézenfekvő példát: hiába vásárolt a kormány hihetetlen drágán, 15-16 ezer lélegeztetőgépet, ha az egészségügyi humán erőforrás kapacitása csak nagyjából ezer lélegeztetőgépet tud biztonságosan üzemeltetni. Ezen a témakörön belül is építenének mindent, aminek az emberi erőforrásigényre nem marad keret. Hiába fejlesztjük a kapacitásokat, ha nem tudjuk kihasználni őket.

– A következő szakpolitikai elem a vízgazdálkodás. A tervezet lényegében új öntözőrendszerek építéséről és vízvezetékek fejlesztéséről szól. Milyen problémák jelennek itt meg?

– Két alapvető problémát látok, ráadásul ez a rész eléggé önellentmondásos. A célkitűzésnél és a probléma leírásánál megjelenik az a szemlélet, hogy az egész vízgazdálkodási rendszer átgondolására lenne szükség. Ez jó észrevétel, mivel a jelenlegi vízgazdálkodás Magyarországon abból áll, hogy minél gyorsabban megszabaduljunk a hazánkba érkező vízmennyiségtől. Ehelyett egy vízvisszatartó stratégiára lenne szükség, ami egyébként jelentős beruházást igénylő feladat, amit országos léptékben, millió kisebb-nagyobb projekten keresztül kellene megvalósítani. Majd miután ezt a bevezetésben is megfogalmazzák, utána az intézkedéseknek semmi közük nincs ehhez. Csak hagyományos öntözőprojektekkel dobálták tele az egész tervet, meg itt-ott egy-két víztározót alakítanának ki.

Tisza-Túr árapasztó víztározó

A helyreállítási alapnak az lenne a célja, hogy átalakítsa transzformatív módon, a klímaváltozás hatásaihoz igazítva a magyar vízgazdálkodási rendszert. Ehelyett ennek az ellenkezője történik és klasszikus öntözőrendszerekbe toljuk bele a pénzt. Néhol marad egy kis aprópénz vízvisszatartó projektekhez, de ez eltörpül a többi beruházás mellett. A legnagyobb gond itt, hogy helyesen észlelik a problémát, de rossz válaszokat adnak rá. A másik probléma, ami az egész tervet áthatja, hogy tulajdonképpen minden arról szól, hogy jó sokat lehessen építeni. A válság miatt kialakult helyzet valószínűleg nem nyújt elég nagy piacot a kormányközeli építőipari cégeknek, ezért EU-s pénzből építenek nekik egy új piacot, hogy azt letarolhassák. Valószínűleg Mészáros Lőrinctől, Garancsi Istvánon keresztül sok mindenki másig jónéhányan óriási üzleteket fognak csinálni többek között ezekből a fejlesztésekből is.

– Hatalmas összeget tettek félre a fenntartható közlekedésfejlesztésre is. Az itt megjelölt projekteket elsősorban Budapest agglomerációjára fókuszálnak. Mivel járna ezeknek az elképzeléseknek a megvalósulása?

– A fenntartható közlekedés erős eufemizmus ennek a résznek a bemutatására, mert lényegében egy vasúti programról van szó. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem nézi meg komplex módon az ország közlekedési problémáit és nem azokra kínál egy dekarbonizációs célt szolgáló megoldást, hanem egyszerűen beletolja ezt az 1400 milliárd forintos keretösszeget néhány vasúti projektbe. A teljes összegből 800 milliárdot a budapesti agglomeráció vasúthálózatára különítik el. Ezzel az a baj, hogy nem komplex módon közelítik meg, tehát nem azt veszik figyelembe, hogy miképpen lehetne a közlekedésben a dekarbonizációt megoldani, hanem csak a vasútra összpontosítanak. Itt megint lehet arra számítani, hogy Mészáros Lőrinc és más oligarchák erősen érdekeltek lesznek ezekben a fejlesztésekben, tehát itt megint az ő kifizetésüket figyelhetjük meg. Egyébként ez a 800 milliárdos tétel is teljesen kontextus nélkül van odadobva a papírra.

A budapesti agglomeráció közösségi közlekedésének fejlesztésére szükség van, de ennek úgy kéne megvalósulnia, hogy megvizsgáljuk, hol a leghatékonyabb a vasút, hol lehet esetleg más módon megoldani a közösségi közlekedési ellátás javítását, illetve ezt az egészet össze kellene kapcsolni a budapesti közösségi közlekedéssel.  Ennek nyoma sincs. Az, hogy irdatlan elővárosi vasúti kapacitásokat építenek, amik aztán ráhordanak a budapesti közösségi közlekedésre, amit viszont nem fejlesztenek ezzel összhangban. Így nem megoldanak problémákat, hanem létrehozzák azokat. Tehát ha ezek a vasúti fejlesztések elérik a céljukat – bár nekem vannak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy valóban megfelelően becsülték meg, hogy ezek a fejlesztések tényleges igényeket szolgálnak ki és nem csak építeni akarnak bármit, hogy abból pénzt szerezzenek –, akkor azok ráhordanak a fővárosra, amelynek  közlekedési fejlesztésre egy fillér sem jutott. Budapest a megbeszélések során nem tudta érvényesíteni, hogy fővárosi projektek is belekerüljenek ebbe a tervezetbe, így a mostani megoldással egész egyszerűen közlekedési káoszt építenek. Klasszikusan elhibázott közlekedési modell.

Az egyetemeken tananyag lehetne, hogyan nem szabad közösségi közlekedést fejleszteni, miként lehet nagyon sok pénzt elkölteni úgy, hogy annak sok pozitív eredménye ne legyen. Illetve itt nyilván megjelenik az is, hogy az uniós forrásokat teljesen távol kell tartani a fővárostól. Ha teljesen egyértelmű is, hogy amit terveznek, az nem tud megfelelően működni, amennyiben nem juttatnak pénzt a hozzátartozó fővárosi rendszerekhez, még akkor sem adnak pénzt Budapestnek.

– A „zöld átállás” elnevezésű részben ismét 1000 milliárd körüli összeget szeretne elkölteni a kormány. A cél itt főleg a napenergia népszerűsítése. Mi a célja ezzel a kormánynak?

– Itt megint tankönyvi példáját láthatjuk egy elrontott tervnek. Az elképzelés legnagyobb eleme valóban a napenergia. Azon kívüli hálózatfejlesztés és az azzal kapcsolatos fejlesztések rendben vannak, ha megfelelő módon kivitelezik. Azonban a lakossági napelemes rendszerek népszerűsítése és az erőművi léptékű napelemes beruházások együtt nettó 500 milliárdos tételt tesznek ki, amelyet úgy valósítanak meg, hogy napelemeket tesznek a háztetőkre, ezzel párhuzamosan villanyfűtést alakítanak ki. Viszont ez nem párosul az épületek átfogó energiahatékonysági programjával, pedig a magyar épületek energetikai szempontból katasztrofális állapotban vannak. A legtöbb épületnél a fő probléma, hogy az utcát fűtjük. Tehát nettó 500 milliárdból mostantól elektromos árammal fűtjük az utcákat, ráadásul a téli időszakban a napelemek kapacitása aligha elegendő arra, hogy a teljes fűtési igényt kielégítse. A projekt eredményeként létrehoznak egy elképesztően nagy elektromos energiaigényt, amit a napelemek a leginkább kérdéses időszakban nem tudnak fedezni, ezért vagy fosszilis energiahordozókból vagy atomenergiából kell majd fedezni.

Megkockáztatom, hogy benne van az elképzelésben, hogy így szeretne a kormány mesterségesen piacot teremteni Paks 2-nek, mert egyébként nem lenne rá igény. Például egy épületeket célzó energia-hatékonysági programmal a szükséges energia jelentős részét meg lehetne spórolni. A mostani terv a magyar energetikai stratégia szempontjából egy rendkívül káros lépés, amit ráadásul irdatlan mennyiségű uniós támogatásból finanszíroznak. Ezt a programot alapvetően és mélyen elhibázottnak tartom. Eleve a fűtés elektrifikációja legfeljebb járulékos elemként lehet kívánatos, elsősorban az épületek energiahatékonyságának fejlesztése kell, hogy legyen a kezdő lépés. Amíg a magyar épületek nincsenek széleskörűen felújítva, addig ez ablakon kidobott pénz és az utcát fogjuk fűteni, sőt, kialakítunk egy problémát az energiaellátásban. A fejlesztések másik részéről – amelyek erőművi léptékűek – tudjuk, hogy megint a kormányközeli szereplők lesznek érdekeltek.

Jávor Benedek a helyreállítási tervről: gyakorlatilag semmilyen kritériumnak nem felel meg  –  folytatás: 2. rész >>>

Kapcsolódó anyagok:

Orbán Brüsszelbe megy pénzt kunyizni – milyen pávatánc jön?

Erre költené az Orbán-kormány az EU-s helyreállítási terv klímaelvárását

Orbán – von der Leyen találkozó elé: fájó hiányok a magyar helyreállítási tervben éghajlatvédelmi és lakossági szempontból 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek