80 milliárd forintnyi, Budapest 2018-as bevételeinek harmadát kitevő uniós forrást bukhat a főváros. Nem lesz pénz az ivóvízhálózat karbantartására, és a csepeli szennyvíztisztító iszapját eltüntető égetőműre. Az Unió szerint ugyanis az alapműködést a szolgáltatónak kell kigazdálkodni, a szennyvíziszap égetése pedig nem fér össze az EU körforgásos gazdaságról szóló stratégiájával. Csakhogy Tarlóséknak nincs más ötlete, hogy hogyan tömjék be a rezsicsökkentés ütötte léket. Kormányzás helyett propaganda-intézkedéseket kapunk.
Magyarországon az állami-önkormányzati beruházások 90 százaléka EU-s támogatásból valósul meg. Budapest fejlesztése is szélsőségesen függ a brüsszeli pénzesőtől. A mindent, alapfeladatokat is a megállítandó Brüsszel pénzéből megoldani akaró szemlélet, az Unió célkitűzéseinek, fenntarthatósági céljainak tökéletes figyelmen kívül hagyásával párosulva krízishelyzethez vezethet Budapesten. Információim szerint két nagyberuházás összesen akár 80 milliárd forintnyi remélt fejlesztési forrása is kútba eshet, újabb léket vágva a fővárosi költségvetés már így is süllyedő hajóján, és megoldatlanul hagyva a budapesti vízellátás és szennyvízkezelés egyre súlyosbodó gondjait A cső mindkét végén baj van Budapest két, a Környezet és Energia Operatív Program (KEHOP) szokásos forrásaitól elkülönülten kezelt ún. „nagyprojekthez” is az Unió hozzájárulását reméli a KEHOP keretein belül a 2017-2020-as költségvetési ciklusban.
Az egyik az elöregedett, rendszeres csőtöréseket, meghibásodásokat produkáló, az egészségre is veszélyes elemeket (ólom és azbesztcement csövek) is tartalmazó ivóvízhálózat karbantartása, felújítása, cseréje. Ez annál is fontosabb, mert a Fővárosi Vízművek termelt vízmennyiségének 2017-ben 16,3 százaléka „nem számlázott”, azaz lényegében a szivárgások, csőtörések okozta veszteség, ami nagyon magas, ráadásul 2016-hoz képest növekedett. Ausztriában ugyanez az arány például 10 százalék alatt van, és az európai ivóvíz irányelvnek az Európai Parlamentben most folyó vitája során egyértelműen ezt az arányt tűztük ki célul. Tarlósék a több tíz milliárdra rúgó költségeket alapvetően uniós pénzből fedeznék, tekintve, hogy a 2012-ben 100 százalékban önkormányzati tulajdonba vett Fővárosi Vízműveknek elég alaposan betett a rezsicsökkentés, ami a beruházási, karbantartási költéseken is meglátszik: az „anyag jellegű ráfordítások” a 2015-ös több mint 20 milliárdról kevesebb mint 16 milliárdra csökkentek. Az amúgy is ramaty állapotú vízvezetékrendszer teljesen amortizálódhat, ha külső forrásból sürgősen meg nem finanszírozzák a karbantartást és a cserét.
A másik nagyberuházás, amihez a főváros EU-s támogatást remél, a csepeli szennyvíztisztítóban képződő szennyvíziszap eltüntetését célzó égetőmű. A szennyvíziszap elhelyezése jelenleg problémás, az óriási mennyiségű képződő iszaptól leginkább lerakással szabadulnak meg, de ez sem környezeti, sem költségoldalról nem ideális, az új uniós körforgásos gazdaság csomag eredményeképpen pedig a lerakást, mint hulladékkezelési gyakorlatot fokozatosan ki kell vezetni. Erre találták ki megoldásként egy jelentős méretű hulladékégető megépítését, ahol a szennyvíziszaptól égetéssel szabadulnának meg. A csepeli szennyvíztisztító üzemeltetője szintén a Fővárosi Vízművek, amely – ha már megfelelő karbantartásra, üzemeltetésre sincs pénze – elképzelhető, mekkora forrásokat tud mozgósítani egy jelentős, akár 60-80 milliárd forintba is kerülő égetőmű létesítésére.
A főváros szintén egy pénzügyi armageddon szélén táncol, az idei költségvetésében a 245,4 milliárd forintnyi bevételhez 376,8 milliárd forint kiadás társul, azaz 131,4 milliárd forintos, a bevételek 50 százalékát meghaladó, gigászi mértékű hiány mutatkozik. Ebbe a költségvetésbe egy gáztűzhely sem fér bele, nemhogy egy 60-80 milliárdos égetőmű.
Megállítjuk Brüsszelt, de a pénze nélkül végünk
Ebben a helyzetben a főváros kurucos lendülettel a milliárdokért alázott Brüsszel pénzéből próbálja megoldani égető gondjait. Mindkét nagyprojektre a KEHOP keretén belül próbálnak forrást találni, hogy a reménytelen pénzügyi helyzetbe szorított Fővárosi Vízművek, vagy az óriáshiánnyal küszködő főváros helyett az uniós adófizetők finanszírozzák a budapesti ivóvízhálózat felújítását és a szennyvíztisztítás során képződött hulladék eltüntetését is. Az ivóvízhálózat rekonstrukciójára 27,7 milliárd forintot szánnak a KEHOP 2.1.5. kiírás keretében (ez egyébként közel 70 százaléka a teljes összegnek, amit Budapest a 2017-2021 Környezeti Program Alapján ebben az időszakban az ivóvízszolgáltatás javítására és biztonságára összesen szán, a lakossági és a fővárosi forrásokat is ideértve, azaz vagy megfinanszírozzák a holland adófizetők a budapesti vízhálózat rekonstrukcióját, vagy a legnagyobb csőtörések elhárításán kívül másra nem nagyon jut forrás).
Efölött örvendezett szeptember végén a Fővárosi Közgyűlésben Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója is, hogy most végre elindulhat egy újabb fejlesztés, és most csinálnak új terveket a csőrekonstrukciókkal kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy enélkül a mai ütemben hány száz év alatt újulna meg a rendszer, nem válaszolt, mert szerinte félrevezető lenne arról beszélni, de most úgy tűnik, hogy végre van reális esély, hogy gyorsabb ütemű fejlesztéseket kezdenek el.
A szemétégető ügyében is az uniós adófizetők pumpolása a legjobb, ami eszébe jutott Tarlóséknak és a kormánynak. Tavaly októberben 50 milliárd forint EU-s támogatás bevonásáról döntöttek a projektbe. A kormány annyira biztos a dolgában, hogy önrészre a közelmúltban már hitelt is vett fel. Két héttel ezelőtt állapodtak meg az Európai Beruházási Bankkal egy 70 milliárd forintos hitel folyósításáról, amely uniós projektek önrészének finanszírozását célozza (mert a jobban teljesítő Magyarországnak saját pénze már erre sincs – EU-s hitelből fizetjük ki az EU-s támogatások önrészét). A hitelmegállapodásban nevesített uniós projektek között a budapesti ivóvíz-szolgáltatás fejlesztése is szerepel, azaz gyakorlatilag tényként kezelik, hogy ez EU-s finanszírozással fog megvalósulni.
De mi van, ha a nagybácsi nem fizeti ki a kártyaadósságot?
A magyar kormány a rezsicsökkentéssel minden szakértő által egyöntetűen előrejelzett módon lehetetlen helyzetbe hozta saját közműcégeinek többségét a pillanatnyi politikai haszon reményében. Ennek következményeit a hulladékszállítási rendszer folyamatban lévő összeomlásában már napi szinten tapasztaljuk, de a víziközmű-szolgáltatás is ki van véreztetve, az elmaradó karbantartások, fejlesztések miatt halmozódó belső adósság egyre növekszik, ezt pedig a Brüsszellel szabadságharcban álló kormány Brüsszellel igyekszik kifizettetni. Csakhogy több forrásból származó információim szerint az Európai Bizottság egyáltalán nincs oda az ötlettől, hogy ő fizessen. Nem azért, mert migránspárti összeesküvés keretében szeretnék megsemmisíteni a magyar kormányt. Hanem azért, mert szerintük az uniós támogatások folyósításának pontos, a magyar kormány által is jól ismert szabályai vannak, és a projektek ezeknek nem felelnek meg. Magyarán arra szeretnének pénzt adni, amire az való, nem pedig a kormány saját cinikusan hülye döntéseiből fakadó akut problémák tűzoltására.
A Bizottság álláspontja szerint ugyanis az ivóvízhálózat karbantartása a fenntartó feladata, amelyet a szolgáltatásból származó bevételekből kell finanszíroznia. Működésre, azzal összefüggő karbantartásokra az Unió nem ad pénzt. Ha a kormány erőszakkal lenyomja a szolgáltatás árát arra a szintre, ahol annak alapműködése már nem finanszírozható, az a kormány baja, és ebből a bajból nem kohéziós politika feladata kirángatni őket. Az ivóvíz minőségének javítására szánt uniós forrásokat ráadásul elsősorban olyan szolgáltatási területekre szeretnék koncentrálni, ahol az EU-s előírásoknak nem megfelelő vízminőség tapasztalható, elsősorban az Alföld területén, Békésben, Csongrádban, Hajdú-Biharban. Sem a cél (a hiányzó fenntartás pótlása uniós forrásokból), sem a szolgáltatási terület nem tartozik a prioritások közé.
A hulladékégető esetében a Bizottság a körforgásos gazdaság csomag rendelkezéseire, és a hulladékhierarchiára mutogat. Szerintük a hulladék elégetése egy nem kívánt hulladékkezelési forma, amit fokozatosan vissza kell szorítani az Unióban. Ebbe pedig semmiképpen nem fér bele egy rettenetesen drága új égetőmű, amelyik az ott termelt energiát is jobbára csak a nedves szennyvíziszap előzetes szárítására használná, hogy egyáltalán el lehessen égetni, bár még így is valószínűleg kommunális hulladékot kéne belekeverni, hogy égethetővé váljon. Amely kommunális hulladéknál pedig végképp a szelektív gyűjtés és újrahasznosítás irányába kellene mozdulni. Egy új égetőmű ráadásul folyamatosan „eszi”, igényli a hulladékot ahhoz hogy rentábilisan működtethető legyen, azaz jó előre, akár évtizedekre keresletet teremt a hulladékra, megakadályozva, hogy a hulladékkezelésben az újrahasznosítás és hulladékmegelőzés irányába mozduljunk el. Az EU-nak nem érdeke egy célkitűzéseivel homlokegyenest ellenkező, méregdrága nagyberuházás finanszírozása. Az egyeztetések jelenleg is folynak, hogy az égetőművön túl milyen egyéb megoldások lehetségesek a szennyvíziszap ártalmatlanítására, de az új égetőmű létesítése aligha kap zöld lámpát.
Nagyon valószínű, hogy ezeknek a pályázatnak számláit soha nem térítenék vissza. Más forrásra azonban sem a Vízműveknek, sem Tarlósnak nincs ötlete, és egyelőre az sem látszik, hogy az állam örömmel beszállna. Mintegy 80 milliárd forintra, az ez évi fővárosi költségvetés bevételi oldalának egyharmadára, úgy néz ki hiába számít Tarlós István. Ennek hiányában pedig végleg szétrohadhat a budapesti ivóvízrendszer, és derékig gázolhatunk a szennyvíziszapban. Szép munka volt ezt így összehozni. Tarlós Istvánt újra Budapest élére!
A szerző Jávor Benedek EP képviselő.
