A divatipar nagyobb mértékben felelős a szén-dioxid kibocsájtásért, mint a légiközlekedés és a hajózás együttesen, illetve a világ második legnagyobb vízfelhasználója is – derül ki a Portfolió elemzéséből.
A fast-fashion márkák által is szorgalmazott gyártás – vásárlás -kidobás, valamint a cégek által évenként piacra dobott tíz-húsz kollekció rendkívül környezetszennyező, emellett pedig a fogyasztást is indokolatlanul felgyorsítja. Mivel divatos lett zöldnek lenni, az elmúlt években több cég is előállt a maga környezettudatos stratégiájával: a H&M például 2030-ra 100 százalékra tervezi növelni az újrahasznosított alapanyagok arányát, viszont „elsődlegesen továbbra sem az motiválja ezeket a nagyvállalatokat, hogy ténylegesen megtegyék azokat a lépéseket, amelyek az emberi és természeti katasztrófák visszafordításához szükségesek, hanem hogy jó színben tűnjenek fel a fogyasztók előtt, és a környezettudatosság illúziójában az ő termékeiket vegyék meg továbbra is”.
A Portfolió összeszedett néhány adatot arról, mit tesz a környezettel a divatipar:
— Az évezred eleje óta a ruhagyártás közel megduplázódott a világban. 2014-ben az emberek 60 százalékkal több ruhát vásároltak, mint 2000-ben, de csak fele annyi ideig használták átlagosan őket. Egy átlagos felhasználó 36 százalékkal kevesebb alkalommal vesz fel egy ruhadarabot, mint 15 évvel ezelőtt. Ha mindenki kétszer annyi alkalommal venne fel egy ruhát, mint most, akkor 44 százalékkal csökkenhetne az iparág károsanyag-kibocsátása.
— Összegben kifejezve a vásárlók 460 milliárd dollárt „dobnak ki” évente a szemétbe olyan ruhák formájában, amiket tudnának még használni.
— Húsz évvel ezelőtt még az európai divatcégek átlagosan évente két kollekcióval jelentek meg, tíz évvel később már öt kollekcióval rukkoltak elő. És vannak, akik ennyivel sem elégszenek meg, a Zara rendszerint huszonnégy kollekcióval jelenik meg évente, a H&M-nél pedig 12 és 16 között változik a szám.
— A ruhák nagy része a szemétben végzi, minden másodpercben egy teherautónyi ruhának megfelelő mennyiségű textil kerül a szeméttelepekre. A divatcikkek fele egy éven belül a szemétbe kerül.
— A ruhák mosása évente 500 ezer tonnányi szennyező anyaggal árasztja el az óceánt, ami 50 milliárd műanyagflakonnak felel meg. Ennek nagy része poliészter, egyfajta műanyag, ami a ruhák 60 százalékában megtalálható. A poliészter előállítása során keletkező szén-dioxid a kétszerese-háromszorosa annak, mint ami a pamut előállítása során termelődik és nem is bomlik le az óceánban.
— Egy 2017-es jelentés becslései szerint az óceánokban található mikroműanyag 35 százaléka a szintetikus textíliák mosásából származik. Összességében pedig a mikroműanyagok adják az óceánok műanyagszennyezésének 31 százalékát.
— A divatipar felel az emberiség szén-dioxid-kibocsátásának 10 százalékáért, évente 1,2 milliárd tonna üvegházhatású gázt bocsát ki. Ez több, mint a légiközlekedés és a hajózás emissziója összesítve. Ha az eddigi trendek tovább folytatódnak, akkor 2050-re 26 százalékra ugorhat az iparág részaránya.
— A ruházati ipar a világ második legnagyobb vízfelhasználója. Egy pamutpóló gyártásához 700 gallon víz szükséges, ami több mint 3000 liter. Ez egy ember három és fél évnyi vízfogyasztásának felel meg, amennyiben naponta nyolc pohárnyi vizet megiszik. Egy farmer elkészítéséhez 2000 gallon víz kell (9092 liter), ez tíz évre elegendő lenne egy embernek napi 8 pohár fogyasztása mellett.
— Különösen a pamutgyártás igényel jelentős vízmennyiséget. Üzbegisztánban például olyan vízmennyiséget használtak fel, hogy az Aral-tó gyakorlatilag kiszáradt. Valaha a világ negyedik legnagyobb tava volt, mostanra a nagy részén átvette a helyét a sivatag.
— A vízkészleteket nem csak a gyapot öntözése fenyegeti, de a ruhaipar az egyik legszennyezőbb az anyagok festése miatt. A festés során visszamaradó szennyezett vizet ugyanis sokszor visszaöntik a folyókba. A festés során annyi vizet használnak fel évente, amennyi elegendő lenne 2 millió olimpiai úszómedence feltöltéséhez. Összességében a divatipar a felelős az ipari vízszennyezés 20 százalékáért évente.
Mi lehet a megoldás?
Ahogy a fentiek is mutatják, a jelenlegi, gyártás-vásárlás-kidobás üzleti modell nagyon káros a környezetre, de a szektor szereplői már tesznek lépéseket. A H&M bejelentette, hogy 2030-ra 100 százalékra növeli az újrahasznosított alapanyagok arányát, mások ruhakölcsönző szolgáltatásokat indítottak. A kínai YCloset például mintegy 100 városban kínál ruhakölcsönző szolgáltatást, havi előfizetési alapon, amit mobil alkalmazás segítségével lehet használni.
A ruhaipar dizájnbeli és gyártási innovációi jelentős fejlődést eredményeztek a ruhák minőségében, például vízlepergető-és portaszító tulajdonságuk javult, valamint tartósabbak lettek. Az innovációk azonban nagyrészt vegyi anyagoknak volt köszönhető a gyártási folyamat során, ami azonban felveti a kérdést, hogy milyen környezeti hatásuk lesz.
Az egyik megoldás lehet olyan textilszálak kifejlesztése, amelyek a mostaniak tulajdonságait tudják, például könnyűek és könnyen kezelhetők, sokoldalúak, de közben alacsonyabb környezeti terheléssel jár a gyártás. Ilyen lehet például a vízmentes festés, ami az iparág vízszennyezését visszafoghatná.
Az új üzleti modellek segíthetnek a pazarlás és ezzel együtt a környezeti terhelés megfékezésében.
Ilyenek lehetnek például az előfizetéses modellek, amikor egy havidíj ellenében meghatározott számú ruhát kölcsönözhetsz, így lehet bárki egyszerre divatos és környezettudatos, hiszen nem kell kidobni a megunt ruhadarabot.
Garanciákkal biztosítani lehet a javítási lehetőséget a ruhavásárlásánál, arra ösztönözve a vásárlókat, hogy kevesebb ruhát vegyenek, de azt tovább használják.
A használt ruhák értékesítésének felpörgetése, például azzal, hogy a nagy márkák az új ruhákkal együtt értékesítik őket, amivel többet is nyerhetnek a gyártók a pluszprofiton felül, például bizonyíthatják termékeik tartósságát.
Jelenleg a textil kevesebb mint 1 százalékát hasznosítják újra, ami évente 100 milliárd dollárnyi elvesztegetett bevételi forrást jelent a McKinsey becslései szerint. Nem beszélve arról, hogy mennyivel csökkenthetnék a környezeti ártalmakat. Nyersanyagra mindig szükség lesz, de a textilgyártás lehet hatékonyabb, kevesebb szemetet termelő, kevesebb vizet, erőforrást és energiát használó, esetleg megújuló energiára támaszkodó iparág. Számos textilipari nagyhatalom vízhiánnyal küszködik, például India, Pakisztán, Törökország, Brazília vagy Kína, ráadásul a fosszilis erőforrások, mint az olaj árfolyama hajlamos volatilitásra, ami kiszámíthatatlanul megdrágíthatja a műanyag előállítást, például a poliészterét. Poliészter és pamut helyett lehetne más, gyorsan növekvő, kis vízigényű növényekből textilt készíteni és a ruhák cirkulációját segíteni, ezzel csökkentve a károsanyag-kibocsátást. A gondolkodás szerencsére már elkezdődött.
