Hirdetés

Schiffer András idején LMP-szavazó voltam. Jól ismerem a párt megalakulásának a történetét. Az ellenszelet is, amiben létrejött. Nem léptem be, de a megalakuló ülésükön ott voltam és el is mondtam erről a benyomásaim utólag Schiffernek. Én távoztam leghamarabb az ülésről látva, hogy már ott bal- vagy jobboldalt akartak választani a vivátozók, ami a párt alapeszméjétől is idegennek tűnt akkor. Ma már nem így lenne. A politika csak az lehet, ami a lényege: érdekérvényesítés. Ennek módja szerint – elegánstól a bugrisig – léteznek különféle pártcsaládok. Az LMP-nek is története van már, és nem is nagyon dicsőséges. Rengeteg volt az önérzetes önjelölt – a környezethez mindenki ért nálunk, aki egyszer legalább túrázott már és sátorban aludt. A párt neve is megváltozott, és arculata leginkább. 2020-tól LMP (ez itt kiürült) – Magyarország Zöld Pártja a neve. Nem mintha ez a párt lenne az egyetlen ilyen irányultságú. A széthúzás a kezdetektől kísérti a zöld mozgalmat, amit nem sikerült tudásra alapozni. Hittel kevert érzéspakk maradt, amit a világra rácsodálkozó Nyilas Misik bontogatnak. Ma is civilszervezeti pártképződmény, pedig régen túl kellett volna ezen a bukolikus állapoton lépni.

A környezetvédelem rendszerváltás utáni vezetői, bokszban az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága, majd utódjának elnökei

2010 óta az LMP ad elnököt az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának. Ezt a feladatát folyamatos kisebbségben látta el. Az LMP választotta elnökök közül kettő (Jávor Benedek és Sallai R. Benedek) is elég nagy zajjal elhagyta a pártot. Mi volt ennek a látszólag kitüntető országgyűlési pozíciónak az eddigi hozadéka?

Schmuck Erzsébet: A Fidesz-KDNP kétharmada mellett a fenntarthatósági, környezeti ügyek szempontjából szinte semmi. Voltak olyan javaslatok – nem kevés –, amelyeket napirendre sem engedtek venni, míg az összes többit, amit az ellenzék terjesztett be, szemrebbenés nélkül leszavaztak. Persze azért van némi hozadéka is: egy-egy ügyre rá lehetett a figyelmet irányítani és a civilszervezetek különböző javaslatait is több alkalommal be tudtunk csatornázni a törvényhozási folyamatba.

A címképen a Schiffer András utáni idő 2018-as pártarcait mutatom. Közülük már többen nincsenek önökkel. Szél Bernadett és Hadházy Ákos még ott vannak a képen, pedig 2018-ban távoztak. 2019-ben Sallai R. Benedek is. Miként állhatott elő ez az extra-gyors fluktuáció a vezetőségben? Nem kicsit meggondolatlanul választ az LMP pártelnököket? Nem vezetői válság jele ez a sok mellényúlás?

Schmuck Erzsébet: Nem gondolom, hogy mellényúlásról vagy vezetői válságról van szó, sokkal inkább a zöldpolitika hazai küzdelme jelenik meg ebben is. Az LMP, ha lassan is, de a lehet más a politikai szlogenből a zöld politika irányába tart. Hadházy Ákos nem volt zöldpolitikus, könnyen jött, könnyen ment. Nekem nyilván fájóbb Sallai R. Benedek; nem volt elég türelme a zöldpolitikusi léthez. Egy zöldpolitikus ritkán tud rövidtávon sikereket elérni, ez hosszútávfutás.

Az LMP vezetése, 2013-tól társelnökei

Társelnöki megbízatása alatt három férfi társelnöke volt. Nekem nem tűnik úgy, hogy a társelnöki rendszer egy párt vezetésében beválhat. A döntésben így bizonytalanság alakulhat ki, és a felelősség egyszerűen elillan.

Schmuck Erzsébet: Meggyőződésem, hogy a zöldpolitika az csapatjáték, amelyben nem az egyéni vezetés az elsődleges. Az LMP eddigi sikere, vagy kudarca nem azon múlott, hogy elnöki, vagy társelnöki rendszer működik. A döntéseket a társelnökök az elnökséggel közösen hozzák meg.

Az LMP mai társelnökei: Schmuck Erzsébet és Ungár Péter forrás FB.

Ungár Péter megválasztása óta szerintem az LMP egyedüli arcává vált. A közösségi médiában hirdet és nyomul; a televíziókban ő jelenik meg eredetieskedő véleménymondóként. Ezt így beszélték meg? Szándékosan húzódott háttérbe és vált kevésbé láthatóvá?

Schmuck Erzsébet: A háttérbe húzódás nem volt szándékos, egyszerűen a kampány hozta. A kampányban a média nem a zöldügyekre volt fogékony, és elsősorban a pártok EP listavezetőinek biztosítottak lehetőséget.

Az LMP vezetőségének közös döntése volt, hogy Vitézy Dávidot támogatják Karácsony Gergely helyett, aki elvileg az önök testvérpártjának tagja? Ungár Péter az LMP nevében finanszírozta Vitézy kampányát, vagy magánemberként?

Schmuck Erzsébet:  Apró megjegyzés, hogy a Párbeszéd nem teljes-jogú tagja az Európai Zöld Pártnak, csak társult tagja; csak az LMP teljes-jogú tag. Igen, közös döntés volt Vitézy támogatása. Ungár Péter pedig a magánvagyonából biztosította a forrást Vitézy kampányára.

Ungár Péter és pártfogoltja Vitézy Dávid forrás FB

Ungár Péter és pártfogoltja Vitézy Dávid (forrás)

Az európai pártcsaládjuk, a European Green Party 2024. márciusában felfüggesztette a tagságukat, mert úgy ítélte meg, hogy egy tagjukat (Párbeszéd) támadták meg Karácsony Gergelyen keresztül. Ungár Péter szerint ez lényegtelen. „Nekünk nem külföldön fogják eldönteni, ki a főpolgármester-jelöltünk” – üzente gyakorlottan. Ön szerint is így derekas ez?

Schmuck Erzsébet: Másképpen is lehetett volna fogalmazni, de a lényeg ez. Az igazság pedig az, hogy az European Green Party nem függesztette fel a tagságunkat, mindössze nem folytattunk közös kampányt az EP-választás során.

Több jel is arra utal, hogy Ungár Péter a Fidesz-KDNP felé közelít és kiszakította magát az ellenzéki összefogásból. Ennek jeleit vélem látni az utóbbi időkben adott nyilatkozataiban. Másként van ez vagy az LMP patriótazöld lesz 2026-ig?

Schmuck Erzsébet: Az LMP nem közelít a Fidesz-KDNP felé. Ha ez így lenne, akkor én már nem lennék az LMP tagja. Nem tudom, hogy mit jelent a patriótazöld. Az én felfogásomban a zöldpolitika a környezeti, társadalmi és gazdasági kérdések egy rendszerben való kezelése, amiben egyértelmű ezek egymáshoz való viszonya. A cél a társadalom jobbléte, ebben a gazdaság eszköz, míg a környezet a feltételt jelenti. Tudom, ez túl általános, de mégis tükrözi a világról vallott nézeteimet.

A délvidéki földikutya (Nannospalax montanosyrmiensis) hazánk egyik fokozottan veszélyeztetett állata

Hogyan viszonyult akkor a Greens/EFA az LMP főpolgármester-választásához?

2024. március 25-én az alábbi közleményt adta ki: »Az European Green Party Európa- és demokráciapárti mozgalomként elkötelezett az Orbán Viktor magyar miniszterelnök szélsőjobboldali, Európa-ellenes és populista rezsimje elleni küzdelemben. Karácsony Gergely hivatalban lévő főpolgármester második budapesti győzelme elengedhetetlen eleme ezeknek az Európa-párti és demokratikus céloknak az eléréséhez. Egyik tagpártunk, az LMP döntése, hogy Vitézy Dávidot, a Fidesz-kormány volt államtitkárát támogatja polgármesterjelöltként, egyértelműen szembe megy [!] ezekkel a célokkal. A fejlemények fényében az European Green Party egyértelműen támogatja Karácsony Gergely főpolgármestert a közelgő önkormányzati választáson, és elhatárolódik [!] az LMP döntésétől. Az EGP elővigyázatosságból felfüggeszti [!] politikai együttműködését az LMP-vel az uniós választási kampány idejére, és továbbra is figyelemmel kíséri [!] a további fejleményeket.« Ezt kommentálta azonnal az FB-oldalán Jávor Benedek (Párbeszéd). A suspend magyarázata az Oxford Dictionary szerint ’keep in an undecided state for a time’ (egy ideig bizonytalan állapotban tart – nekem egyszóval: felfüggeszt). Ez természetesen nem kizárást jelent, hanem frontális egyet nem értést miatt az együttműködés ideiglenes felfüggesztéseként értékelte a hazai sajtó.

A természet- és környezetvédelemnek – én úgy látom – nincs szaksajtója, Mangel Gyöngyi és Sarkadi Péter után szakújságírói sem. Áder János Kék Bolygó Alapítványa maszatolja el az országban folyó környezetpolitikai munkát. Nemzetközi civilszervezeteknek hallgatniuk kell (szabályaik szerint békében kell élniük a mindenkori kormánnyal), a hazaiak pedig okkal félnek borítani. Világos nekem, hogy ez a semminél azért több, de a valaminél bizony kevesebb. Nem tartom véletlennek, hogy a hazai környezetvédelemnek nincs önálló miniszteriális háttere, hogy az Agrárminisztériumnál elsüllyesztett tárca csak afféle teremtésvédelmi izé. Magyarázhatatlan az, amit ezt illetően az Orbán-kormányok intéztek ennek az országnak. Nem véletlen a dél-koreai és kínai zavartalan akkumulátorbiznisz.

Működőképes zöldpárt – lassan tengernyire dagadt kritikáim ellenére – pedig kell! Legfőként ma, amikor hiánya talán már Übü királynak is feltűnne. A szakszerű felépítményért és működésért szólalok meg és nem a zöldpártok ellen!

Darvas Béla

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás