Állami földprivatizáció – az Orbán rezsim intézményesített földrablásának III. Országos összegzője

Ángyán József professzor a Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával elkészítette a „Földet a gazdáknak!” fedőnevű program (2015-2016.)  az állami földprivatizációs maffia mutyi rendszer valós értékelését. Bár az Orbán rezsim igyekezett eltüntetni a földmutyi dokumentumait, de nem sikerült.

Elkészült a „Földet a gazdáknak!” elnevezésű állami földprivatizációs program összefoglaló tanulmánya, amely nemcsak a ma, de a jövő generációk számára is tanulságokkal szolgálhat. Az államra bízott, kezelésébe adott közös nemzeti földvagyonunk 2015-2016-os kiárusításának, elárverezésének előzményeit, továbbá valamennyi nyilvánosságra került – ma már a kormányzati portálokról is gondosan eltüntetett – tényadatát, azok többszempontú elemzésének eredményeit, és legnagyobb nyertesei bemutatását is tartalmazza, így az Orbán korszak agrár- és vidékpolitikai, földügyi történéseit illetően akár hiánypótló, kor-/kórtörténeti dokumentumként, forrásanyagként is szolgálhat. Ám további érvek is felhozhatók, hogy miért is lehet még ma, évekkel a lebonyolítása után is fontos a program megismerése, adatainak, eredményeinek és általános tanulságainak elemzése, rögzítése és közreadása.

Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a nemzetek modernkori biztonsága ma már nem csak a honvédelemtől, annak erejétől, színvonalától, hanem nagy mértékben attól függ, hogy milyen állapotban és kinek a kezében vannak azok a természeti erőforrások és rendszerek, amelyekkel a környezet és az alapellátások – az élelem-, az ivóvíz- és energiaellátás – biztonsága megteremthető. Ezek között is kiemelt szerepet játszik az élelmezési és élelmiszer-biztonság, valamint a nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb alapeszköze, egyben a magánvagyonok gyarapításának is forrása, a termőföld. Nem véletlenül tartja tehát a népi bölcsesség, az évezredes hagyomány, hogy „akié a föld, azé az ország”.  

E nemzetbiztonsági, stratégiai jelentőségen túl azonban e program azért is tarthat különleges érdeklődésre számot, mert az a jövőt illetően is fontos tanulságokkal szolgál. Megszervezését, előkészítését, lebonyolítását és eredményeit illetően ugyanis a 2010-es választásokat követően az Orbán rezsim által deklarált, úgynevezett „Nemzeti Együttműködés Rendszere” (a NER) számos jellemzőjét is magán viseli, annak egyik olyan „állatorvosi lova”, amelyen szemléltethető és tanulmányozható e klientúra-építő, hűbéri, félfeudális, birtokadományozó rendszer működése. Vizsgálatával a NER egyik stratégájának, a Századvég Alapítvány elnökének, Lánczi Andrásnak az a kijelentése is kézzelfoghatóvá, érthetővé válik, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”, és azt „a hazai nagyvállalkozói réteg létrehozásának, valamint a nemzeti tőke megerősítésének szándéka” vezérli, egyúttal legitimálja.

Mindemellett a programot kísérő állami propaganda is tanulságos lehet, hiszen a kormányzat részéről először – már szinte megszokottan – hírzárlat övezte, majd a szándék nyilvánosságra kerülését követő tiltakozások hatására erősödő – a közvéleményt félrevezető sok csúsztatást, valótlan állítást, hogy ne mondjam egyenesen hazugságot tartalmazó, a tényeket (mondván „az emberek úgysem ismerik”) figyelmen kívül hagyó – kommunikációs propagandakampány kísérte, és övezi még ma is. Ahhoz, hogy a félrevezető kormányzati propagandával szemben a tényleges helyzetet megismerjük, az érdekeket, szándékokat és folyamatokat, az állítólagos „földbékét” teremtő lépés valóságos – az egész társadalmat érintő – hatásait megértsük, ahhoz a program előkészületeit, hátterét és tényeit is elemezni kell.

Magam ezzel a szándékkal kezdtem évekkel ezelőtt vizsgálataimat, és a program nyilvánosságra került hivatalos tényadatai elemzésének eredményeit 19 megyei jelentésben tettem közzé. Jelen tanulmány ezek általánosítható tanulságait foglalja össze, és mellékleteiben a program valamennyi – ma már hivatalosan elérhetetlen – alapadatát is tartalmazza. Miután az NFA/NFK mindezidáig nem hozta hozzáférhető és áttekinthető módon nyilvánosságra az adásvételi szerződéseket és/vagy az új földtulajdonosok azonosítható listáját, így csak a hivatalosan közzétett árverési eredmények voltak elemezhetők, ám a szándékokat, a tendenciát ezek is világosan megmutatják.

Itt érdemes tán azt is megemlíteni, hogy a program hivatalos adatait a kormányzat nemcsak különböző adatbázisokban és közvetlenül elemezhetetlen formátumban hozta nyilvánosságra, hanem az árverések befejeződését követően igyekezett azokat gyorsan eltüntetni, ezzel az utólagos elemzés lehetőségét és a programmal kapcsolatos kormányzati állítások helytállóságának ellenőrzését ellehetetleníteni. Erre a korábbi kormányzati gyakorlat ismeretében számítani lehetett, így szerencsére a földárverési hirdetményeket az NFA honlapjáról még idejében sikerült letölteni. Azok mára már a jogutód NFK honlapjáról is nyomtalanul eltűntek, és ma már a program alapadatbázisai a hivatalos kormányzati portálok egyikén sem találhatók! De ugyan ilyen sorsra jutott sok – a földügyekkel, nemzeti földvagyonunk klientúraépítő bérbe adásával majd dobra verésével, az ezeket érintő kormányzati lépésekkel foglalkozó – kritikus írás, elemzés is, amelyeket eredetileg az azóta a rezsim által felszámolt, ellehetetlenített és/vagy bekebelezett médiumok, internetes portálok adtak közre. Az itt megjelent „nem baráti” minősítésű tartalmakat gondosan eltüntették, így azok ma már nem érhetők el. Ezek persze önmagukban is fontos tanulságok, amelyek szintén adalékokkal szolgálhatnak a NER működéséhez.

Nos, a megyei jelentések adatait és eredményeit is felhasználva állítottam össze a sorozat jelen, záró, „III. Országos összegzés” részét. E tanulmány először röviden azt a folyamatot mutatja be, ahogyan az Orbán-rezsim – a 2011-es állami földbérleti rendszer indításán, majd az Alaptörvény 2012-es földügyi módosításán, valamint a rablóprivatizáció kereteit megteremtő földforgalmi törvény 2013-as elfogadásán át – eljutott a „Földet a gazdáknak!” fedőnevű állami földprivatizációs program kezdeményezéséig, jogi kereteinek szinte statáriális gyorsaságú megteremtéséig, meghirdetéséig, a nemzeti földvagyonunk dobra veréséig és kiárusításáig.

E folyamat vázlatos áttekintése után bemutatom a program országos sarokszámait, tanulságait és a kirajzolódó összképet, amit magam – a földárverések összes nyilvánosságra hozott adatát feldolgozva, és „eredményeit” részletesen elemezve – csak „intézményesített földrablásként” tudtam és tudok ma is értelmezni. Részletesen vizsgálom a meghirdetett és elárverezett állami területeket, az állam tényleges bevételeit, az árverésekkel érintett településeket, a helyi lakosok szereplését, a lakhely és a birtoktest közti távolságokat, a földbérlők és árverezők, valamint a kikiáltási árak és a nyertes árajánlatok viszonyát, az árverseny kérdését, majd a nyertes árverezők és érdekeltségek, továbbá az általuk megszerzett területek jellemzőit. A legnagyobb nyerteseket és érdekeltségeket részletesen is bemutatom, majd a tanulságokat is megfogalmazva javaslataimat is közreadom.

A mellékletek valamennyi nyertes árverező nevét, lakcímét és az általuk elnyert területek fő jellemzőit – betűrend, illetve területnagyság szerint rendezett formában is – tartalmazzák, és az árverési nyertesek által alkotott nyertes érdekeltségek listája, rövid jellemzése és főbb árverési alapadatai is megtalálhatók. Emellett a tanulmány végén a programmal kapcsolatos, különböző médiumokban megjelent véleményem részletes, időrend szerint rendezett bibliográfiáját és megyei jelentéseim elérhetőségeit egy csokorba szedve szintén közreadom.

Álljon itt most ízelítőül néhány megállapítás a vizsgálódásaimat lezáró, eredményeit összegző tanulmányból.

Először is vizsgálataim eredményei alapján egy olyan korrupt, legújabb kori feudális, hűbéri birtokadományozó, klientúraépítő, jutalmazó/bűntető rendszer képe rajzolódik ki, amelyben az állam a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a „nemzeti tőke erősítése” jelszavával, politika-közeli üzleti, rokoni, baráti körökkel és/vagy nagybirtokos „zöldbárókkal”, továbbá a spekuláns tőkével, annak hazai és külföldi „oligarcháival” köt szövetséget, alakít ki stratégiai partnerséget. Egyre több jel mutat arra, hogy e hierarchikus rendszer működtetése révén Magyarországon, a „Földet a gazdáknak!” fedőnevű program keretében egyáltalán nem a Kormány által hangoztatott „néppárti stratégiaváltás, a földön és a földből élő családok és helyi közösségek megerősítése és helyzetbe hozása”, hanem államilag támogatott földspekuláció, intézményesített földrablás zajlott.

Hátterében a formálisan különböző politikai pártokhoz kötődő, ám a magánvagyon gyarapításában közös érdekű, nagy gazdasági érdekcsoportok alkotta hálózat áll, amely a mindenkori politikai hatalom kézbentartásával igen hatékonyan szolgálja a mások – általában a közösségek – által felhalmozott értékek, a nemzeti vagyon és a közös kasszák megrablását. E közös tőkeérdekeltségű háttérhálózat a gazdaságpolitikát, illetve a döntéshozókat úgy befolyásolja, gazdaságilag is „érdekeltté teszi”, hogy azok a gazdasági, piaci, jogi és intézményi feltételek számukra kedvező alakításával elhárítják a magánvagyon gyarapításának útjában álló akadályokat, a hasznon pedig megosztoznak. Találóan állapítja meg erről a helyzetről egy elemző tanulmány, hogy míg egy normálisan működő állam esetében a kormányzati intézmények működtetnek hálózati struktúrákat, addig a rablóbandák fogságába került állam esetében a maffiahálózatok működtetik a kormányzati intézményeket.

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás – A  Földet a gazdáknak! fedőnevű program (2015-2016.) III. Országos összegző (10,1 MB pdf.) Árverési zárójelentés az állami földprivatizációs rendszer valós értékeléséhez  

Az erre a helyzetre kidolgozott – mára az állami működés szinte minden szegmensében kiépült, „barát/ellenség” felismerő és megkülönböztető mechanizmusokat alkalmazó – NER célszereplőit – attól függően, hogy milyen viszonyt ápolnak a FIDESZ vezető köreivel – „baráti érdekeltség”, illetve „nem baráti érdekeltség” kategóriába sorolja, és rájuk egymástól gyökeresen eltérő szabályokat, eljárásrendet alkalmaz, ami vizsgálataim szerint az állami földbérleti és privatizációs  rendszer működésében és eredményeiben is világosan tetten érhető.  

• A „baráti” érdekeltségek a politikum finanszírozása fejében részesednek a nemzeti vagyon és a közkasszák megrablásának hasznából, és az állam minden eszközével, törvényeivel, költségvetésével, intézményeivel segíti zsákmányszerzésüket. A földügyekkel kapcsolatban ennek három megoldásával is találkoztam.
• Egyrészt azzal járhat a „baráti” státus, hogy az ezt élvező érdekeltségek államtól rendkívül kedvező kondíciókkal bérelt földjei tartós állami tulajdonban maradnak, azokat nem bocsátják árverésre, sőt hosszú futamidejű földbérleteiket és egyéb kedvezményeiket erős törvényi garanciák szavatolják. Az állam segítségével, annak „stratégiai partnereként” a támogatások és az erőforrások monopolhelyzetű fő birtoklóivá, gazdaságaik pedig akár olyan kivételezett „mintagazdaságokká” is válhatnak, amelyek – a visszaosztó szövetkezeti modellel szemben – maguk alá gyűrhetik, „integrálhatják” az élelmiszergazdaság teljes vertikumát, kiszívva, elvonva a vidéktől és a helyi közösségektől annak teljes hasznát (lásd pl.: a Csányi Sándor agrárérdekeltségeit összefogó Bonafarm csoport., a Mészáros Lőrinc agrárérdekeltségeit összefogó Talentis Agro Csoport, vagy éppen a német nagyvállalkozó Braun-család és annak feje, Ludwig Georg Braun érdekeltségébe tartozó cég, a Hubertus Agráripari Bt.).

• Másrészt a „baráti” érdekeltségek esetében szembetűnő, általános jelenség az is, hogy bérelt területeikből – vélhetően nem ritkán magukkal a bérlőkkel egyeztetve – jobbára csak azokat bocsátották árverésre, amelyeket azután részben vagy egészben a bérlők maguk vásárolnak meg (lásd pl.: a Dorogi Árpád, Helmut Gsuk és Zászlós Tibor érdekeltségi körébe tartozó GSD csoport „zászlóshajója”, a Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt., a FIDESZ alapító tag, a „37-ek” egyike, Szajkó Lóránt közgazdász érdekeltségébe tartozó Fertődi ÁG jogutód agrárholding, a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Agrosystem Zrt. és Búzakalász 66 Felcsút Mg. Kft., a Fazekas Sándor miniszter által pártfogolt, karcagi nagybirtokos Szilágyi családi érdekkör, vagy éppen Besenczyék családi cége, az apa, Besenczy Zoltán, Szarvas volt kormánypárti alpolgármestere által alapított Art-Farm Kft.). Az elemzés eredményei is azt látszanak igazolni, hogy a „baráti érdekeltségek” a nemzeti földvagyont kezelő állammal folytatott előzetes egyeztetés és – egyes kiemelt megyék esetében „legmagasabb szintű” – megegyezés eredményeként juthattak elővásárlási jogot is biztosító földbérlethez, ami előkészíthette földprivatizációs sikerüket. Ez a rendszer és eljárásmód persze az intézményes korrupció és hűtlen kezelés alapos gyanúját is felvetheti.
• Végül itt említhetők azok az érdekeltségek is, amelyek ugyan nem tartoznak közvetlenül az uralkodó FIDESZ holdudvarához, ám a kitapintható, pártokon átívelő, közös gazdasági érdekhálózat tagjaiként, feltételezhető politikai háttéralkuk eredményeképpen földbérleményeik túlnyomó többségére mégis nyertes árajánlatot tudtak tenni. Így hát szinte törvényszerű, hogy ennek a gazdasági háttérhálózatnak MSZMP/MSZP kötődésű tagjai a FIDESZ-korszakban is – tán kisebb (1/4-es – 1/3-os) arányban, ám – részesedhetnek a nemzeti vagyon széthordásának és a közös kasszák kirablásának hasznából, és ez fordítva is igaz lehet. Ilyen példákat több térségben is, ám leginkább Hajdú-Bihar megye árverési eredményei között találunk, ahol a FIDESZ úgy tűnik részben „átengedhette” a földszerzési lehetőségeket MSZMP/MSZP kötődésű érdekeltségeknek (lásd pl.: a multimilliárdos agrár-nagyvállalkozó, Bódi László András által alapított és vezetett, Tedej agrárholding, vagy éppen a Forgács Barna vezette menedzsment által privatizált állami gazdaság jogutódaként létrejött Agrárgazdaság Kft.).
• A „nem baráti” érdekeltségek állami földbérleményeinek dobra verése azok kiszorításának és mezőgazdasági cégeik megszerzésének egyik legfontosabb eszköze.
• Az „eleve nem baráti” érdekeltségek esetében a földeladás alapvető célja a bérelt területek kormányközeli „baráti” tőkeérdekeltségekhez, a „nemzeti tőkésosztály” tagjaihoz juttatása, akik azután a tulajdonosváltás okán megváltoztathatják a bérleti szerződéseket, pl. jelentősen megemelhetik a földbérleti díjakat, és ezzel leszoríthatják a „nem baráti” bérlőt a területről, majd az így ellehetetlenített céget igen jutányos áron fel is vásárolhatják (lásd pl.: a szocialista kötődésű oligarcha, Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Forrás cégcsoport esetét a NER-lovag oligarcha Garancsi István érdekeltségével). De a földpiaci liberalizációra és/vagy a területek átminősítésére, ezzel jelentős érték-növekedésükre irányuló földspekuláció elősegítése, a „baráti” érdekeltségek feltőkésítése, a kisebb területhez juttatott árverési nyertesek esetén pedig a szavazatszerzés is szerepet játszhatott a nem baráti bérlők területeinek szétosztásában.
• A „baráti” besorolásukat elveszítő érdekeltségek, amelyeknek a viszonya valamilyen körülmény folytán a politikummal, annak vezető szereplőivel megromlik, és „nem baráti” besorolásba kerülve előjogaikat elveszítik, azok helyzete tán még nehezebb. Az ilyen tőkeérdekeltségek tulajdonosai ugyanis a bosszú jegyében politikai, gazdasági és/vagy magánéleti támadások középpontjába kerülnek, és az így kialakuló bandaháborús viszonyok közepette helyüket más „barátok” azonnal betöltik. A földügyekkel kapcsolatban ez egyebek mellett pl. azzal is jár, hogy az államtól rendkívül kedvező kondíciókkal bérelt földjeiket is kihúzzák alóluk (lásd pl.: a Nyerges-Simicska érdekeltségű Mezort cégcsoport, amelynek bérleményei az „Orbán-Simicska háború” következtében a privatizációs program legnagyobb földalapját adták).

A jelen tanulmányban bemutatott tények és elemzésük alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az állam kirablásának, a rábízott, közös nemzeti földvagyonunkat dobra verő, intézményes magánvagyon-gyarapítási, zsákmányszerzési folyamatnak vagyunk szemtanúi és elszenvedői. Abban jónéhány erre utaló jel, ezt szolgáló megoldás is felfedezhető, és számos általános következtetés is megfogalmazható.

• Így pl. itt is azt – az állami földbérleti pályázatoknál tapasztaltakkal megegyező – tendenciát figyelhetjük meg, hogy egy szűk, kedvezményezett kör darabszámra kevesebb, ám európai, családi gazdasági léptékkel mérve nagy területeket – gyakran előbb bérlet majd tulajdon formájában – szerez meg, míg viszonylag többen sok, ám igen kicsi birtoktesthez, földhöz jutnak. Ez a rendszer egy olyan családi léptékű átlag kimutatását és kommunikálását teszi lehetővé, amely alkalmas a közvélemény tökéletes megtévesztésére, félrevezetésére.
• Nem véletlen az sem, hogy a családonkénti/érdekeltségenkénti összeszámítási kötelezettség és ezzel a közös birtokmaximum is kikerült a földforgalmi törvényből, így egy nagyobb család vagy tőkés társasági kör akár korlátlan nagyságú földterülethez juthat. Ezt a vizsgálataim eredményei messzemenően igazolták, hiszen – bár a nyertes árverezők száma mintegy 3.900 fő, ám – a területek közel felét alig több mint 200 érdekeltség szerezte meg. Köztük 12 olyan nagy érdekeltség is található, amelyek árverezőik révén000! hektárt is meghaladó területre tettek – általában versenytársak nélkül, a kikiáltási árral megegyező – nyertes árajánlatot.
• Szembetűnő az a tény is, hogy a helybeliek, helyben lakó, gazdálkodó családok, helyi közösségek – a kormányzati kommunikációval ellentétben – a saját településükön elárverezett területeknek csak kis hányadát, országos átlagban csupán kevesebb, mint egyharmadát, és általában csak a kisebb birtoktesteket tudták megszerezni, több mint kétharmadát és a nagyobb birtoktesteket külső, tőkeerős, gyakorta városlakó, a mezőgazdaságtól távoli végzettségű és/vagy foglalkozású árverezők vitték el a helyi gazdaközösségek elől.
• A ténylegesen helyben élő és gazdálkodó nyertesek aránya azonban még ennél is rosszabb lehet, miután az árveréseken részvételre jogosító „helybeli szerzőképes földműves” státust – a földforgalmi törvényben kódolt „csalafintaságokkal” élve – bárki, bármilyen végzettséggel könnyen szerezhet úgy, hogy akár nem is kell(ett) a megvásárolt birtoktest fekvése szerinti településen megfordulnia. Ehhez elégséges, hogy
• a „helybeliség” igazolására – az állami földbérleti pályázatoknál már megismert eljáráshoz hasonlóan – olyan fiktív lakcímet ad meg, ahova a földárverések idejére bejelentkezik; vagy
• a „tartózkodási helyről” a megszerezni kíván földterület fekvése szerinti település jegyzője által kiállított igazolást szerez be; illetve
• legalább résztulajdonosa egy – akár már bedőlt, agrárprofilt is tartalmazó, vagy azt ideiglenesen felvett – cégnek, amelynek központja a kiszemelt földterület 20 km-es körzetében található; és
• a „földműves” státus gyors eléréséhez az azóta is virágzó „aranykalászos gazdatanfolyamok” egyikén, a tanfolyami hirdetések alapján akár személyes részvétel és gyakorlati képzés nélkül, 1-2 hónap alatt, 100-200 eFt tan- + vizsgadíj ellenében, „baráti vizsgáztatók előtt, 99,9%-os biztonsággal eredményes vizsgát tesz”, és ezzel mezőgazdasági végzettséget igazoló bizonyítványt
• A programmal kapcsolatos kormányzati állítások a nyertes fölvásárlók 30 ezres és az általuk megszerzett birtoktestek 60 ezres számát illetően sem helytállóak, bizonyosan „hasra ütéssel” születhettek, hiszen ténylegesen mindössze 3.900 árverező összesen 8.700 birtoktestre tett nyertes árajánlatot. A következmények nélküli hazudozás cinizmusát mutatja, hogy ráadásul ezeket a ténylegestől közel egy nagyságrenddel eltérő adatokat a programot lezáró törvénybe is beiktatták, ami persze a kormányzat általános szavahihetőségét is erősen megkérdőjelezi.
• A kormányzat szavahihetősége persze más ügyekben is gyakran kérdésessé válik. Így például az a kormányzati állítás sem állja meg a helyét, hogy az orbáni föld- és birtokpolitika hatására jelentősen nőtt volna a családi gazdaságok száma vagy aránya, éppen ellenkezőleg. Az Agrárcenzus 2020 adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben nemhogy nem nőtt, de egyharmaddal, közel 120 ezerrel egyenesen csökkent az agrárgazdaságok száma, és az utóbbi néhány évben családok tízezrei adták fel a gazdálkodást.
• Az eredmények azt is világosan megmutatták, hogy a „Földet a gazdáknak!” fedőnevű program nem elsősorban a falvak és tanyák népéről, a ténylegesen gazdálkodó, helyben élő családokról szólt, hiszen a fővárossal együtt 115! város tőkeerős lakói szerezték meg a sikeresen elárverezett területek több mint felét, vagyis minden 2. hektár e városok lakóihoz került. Maga Budapest 40 nyertes árverező, „kérges tenyerű földművest” adott, akik nem kevesebb mint 4.400 hektár – helybeli gazdálkodók elől – megszerzett földet fognak a fővárosi lakcímüktől nem kevesebb mint 50-230! km távolságban lévő vidékeken megművelni.
• A vizsgálat eredményei a miniszterelnök külföldiek földvásárlásait illető korábbi kijelentéseit is határozottan cáfolják. Orbán Viktor ugyanis pl. Hajdúböszörményben, a MAGOSZ országos nagygyűlésén, 2010. március 31-én, az országgyűlési választások előtt elmondott beszédében, amelynek a helyszínen magam is fültanúja voltam, egyebek mellett így fogalmazott: „Elmondhatom önöknek, hogy önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz és abban az én munkám ott lesz, addig Magyarországon külföldiek, akármit is döntenek Brüsszelben, itt soha nem fognak termőföldet vásárolni.” Nos ehhez képest kormányközeli külföldi családi/üzleti érdekeltségek tagjai szereztek meg közel 5.000 hektárt a dobra vert állami földekből az árveréseken, ráadásul zömében kikiáltási áron, azaz versenytársak és licitálás nélkül.
• Ez persze nem véletlen. Egy nemzetközi felmérés például arra a megállapításra jutott, hogy a leginkább érintett Nyugat-Dunántúl legjelentősebb birtokai közül számos külföldi tulajdonban Ez úgy lehetséges, hogy a külföldiek felismerték: ha gyorsan földhöz akarnak jutni, akkor a legegyszerűbb – a hozzá tartozó földbérleti szerződésekkel együtt – céget, gazdaságot vásárolni. Jó néhányan ezt tették, és a hosszú lejáratú földbérleti szerződéseik mellé a „Földet a gazdáknak!” fedőnevű program segítségével valódi földtulajdonhoz is jutottak. A földforgalmi törvény alapján ugyanis agrárprofilú cégeik tulajdonjogán, azok székhelyén vagy telephelyén „földművesként” licitálhattak gyakran éppen azokra az állami földekre, amelyeket már korábban is béreltek, illetve a privatizációt előkészítő földbérleti rendszerben 2012-2015 között kaptak bérbe az államtól.
• Ezek ismeretében az sem meglepő, hogy az agrárszektorban az országos átlaghoz képestis felülreprezentált a külföldi tulajdonosok aránya. Egy ezt is taglaló elemzés szerin pl. 2019-ben a hazánkban működő közel 20 ezer agrárcég közül 4200 vállalkozás tulajdonosai között találhatunk külföldi céget vagy magánszemélyt, és az agrárszektorra a legkomolyabb befolyással az osztrák, a német és az olasz tulajdonosok vannak.
• Az elemzés eredményei is megerősítik továbbá azokat a helyi értesüléseket és sajtóinformációkat, hogy az esetek jelentős többségében nem volt érdemi árverés, a területek jellemzően – közel 85!%-os arányban – kikiáltási vagy azt alig meghaladó áron keltek el. Ezek alapján tehát leszögezhető, hogy teljességgel alaptalanok azok a kormányzati állítások, amelyek szerint versenyben kialakult piaci áron jutottak a nyertesek a dobra vert állami földterületekhez! Valódi árverseny csupán a területek alig több mint 4%-ának árverésén alakult ki, ami vélhetően annak tulajdonítható, hogy
• az árverésre bocsátott területeket zömében olyan nagyméretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyek akár százmillió forintot is meghaladó kikiáltási árával a valóban helyben élő, ténylegesen gazdálkodó családok, kis családi gazdaságok és fiatalok bizonyosan nem rendelkeznek; másrészt
• az egyébként is kiszolgáltatott helyi gazdacsaládok nem vették a bátorságot, hogy a jó politikai kapcsolatokkal és/vagy nagy tőkeerővel, gazdasági/piaci befolyással rendelkező helyi vagy országos „nagyurak” ellenében, a meglévő, kis gazdaságaikat is végveszélybe sodorva próbáljanak földhöz jutni; végül, de egyáltalán nem utolsó sorban
• számos jel utal arra is, hogy a nagy nyertesek – sajtóértesülések és helyi információk szerint vélhetően kormányzati közvetítéssel, sőt bizonyos frekventált területek esetében akár a „legmagasabb szintű” politikai szereplők aktív közreműködésével – egymás között előre leoszthatták a területeket, így az európai szinthez képest igen alacsony áron juthattak olyan állami földterületekhez, amelyek az élelmiszer piacon monopolhelyzetbe hozhatják őket, vagy a földpiac várható teljes liberalizációját követően nagy haszonnal lesznek majd értékesíthetők.
• Az adatok azt is megmutatták, hogy az elárverezett állami földterületek több mint 90%-a hosszabb-rövidebb – az árverés idején 1-35!, sőt 75! éves – hátralevő futamidejű szerződéssel bérbe adott, azaz nem az állam, hanem zömében magán bérlők által művelt terület. Ez alapján teljességgel irrelevánsok és félrevezetőek azok a kormányzati kijelentések, amelyek azzal próbálták indokolni a földvagyon eladását, hogy „az állam annak rossz gazdája”, hiszen az állami cégeket – Lázár János akkori kancelláriaminiszter megdöbbentő, földeladást indokló szavaival – „az MSZP-s korszakban az MSZP-s, a FIDESZ-es korszakban a FIDESZ-es management szétlopja”. Ez persze – ha ő mondja – önmagában igaz lehet, de az állami földekre nem vonatkoztatható, hiszen a földhasználó állami cégeket, gazdaságokat már régen privatizálták.

Az elemzés eredményei alapján végső soron arra a következtetésre juthatunk, hogy a „Földet a gazdáknak!” fedőnevű állami földprivatizációs, „intézményesített földrablási” programmal tovább erősített NER-állapot egyik állomása lehet annak a gyorsuló és ma megállíthatatlannak tűnő belső új-gyarmatosítási folyamatnak, amelynek törvényszerű végső következménye a természeti erőforrások és a termőföld politika-közeli rokoni/üzleti/baráti körök, föld-spekulánsok, köztük pár tucat oligarcha – újmagyarul „nemzeti tőkés”, még újabb magyarul pár tucat „integrátor”, legújabb magyarul „nemzeti regionális multi” – és gazdasági társaságaik kezébe kerülése lesz. Ez a folyamat és következményeként a birtokkoncentráció nálunk már erőteljesen zajlik, amit törvényszerűen bérmunkán és néhány növény iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszer, azaz a – vidéki térségek kiürülésével, a helyi közösségek felbomlásával és a nagyvárosok környéki nyomornegyedek kialakulásával járó – dél-amerikai modell létrejötte kísér. A vidék ezen az úton végül e nagy hazai és velük üzletelő külföldi tőkeérdekeltségek gazdasági expanziójának alapanyag-termelő „hátsó udvarává”, a „Csák Máték földjévé” válik, ami azután a város sorsát is megpecsételi. Az ennek nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa teljes összeomlással fenyeget, és éppen Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből újra felkapaszkodni. Eddig az állapotig semmiképpen nem szabadna eljutnunk!

A hazai tradícióinknak és az európai – kis/közepes családi gazdaságokon és azok összefogásán, szövetkezésén alapuló, a földet a helyi közösségekhez juttató, annak hasznát helyben tartó, a helyi gazdaságot és társadalmat erősítő, továbbá a város-vidék kapcsolatokat újraépítő – agrár- és vidékmodell lehet a záloga megmaradásunknak. Csak ez képes vidéki közösségeinket és a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkat, tradicionális agrikultúránkat és természeti értékeinket megőrizni, gyarapítani, egyúttal vidéken a családoknak munkát, megélhetést és tisztes jövedelmet biztosítani, továbbá az egyre inkább nemzetbiztonsági jelentőségűvé váló élelmezési, élelmiszer- és környezetbiztonságot az egész társadalom – benne a vidékkel közös sorson osztozó város – számára garantálni. Ehhez a – távozásom után az agrártárca honlapjáról is eltüntetett, de néhány helyen azért ma még elérhető – Nemzeti Vidékstratégia (NVS 2012-2020)[2] által megfogalmazott „nép-párti” értékekhez és programhoz való visszatérésre, azaz igazi rendszerváltásra van szükség.

A jelen összegző, mellékleteivel együtt 466 oldal terjedelmű tanulmány a fentieken túl számos egyéb szempontot is részletesen elemez, igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi arcát, és a tanulságok alapján a teendőkre vonatkozó javaslatokat is megfogalmaz. Így hát pünkösd remélt változást, újjászületést hozó ünnepén, „a világ fölött őrködő Rendben”, az igazság és a nyilvánosság erejében, valamint egy igazi nép- és vidékpárti fordulatban töretlenül bízva, jó szívvel és szeretettel ajánlom ezt a tények dokumentálása és a „szemek nyitogatása” szándékával készített összeállításomat a bennünket körülvevő világ iránt érdeklődő, gondolkodó és a jó változásért tenni kész kortársaimnak éppen úgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a tetteinket megítélő utókornak.

2024. május 19.
Ángyán József

Ángyán József: a SZIE volt intézetigazgató, ny. prof. emeritus egyetemi tanára, az MTA doktora, Gödöllő díszpolgára, volt országgyűlési képviselő (2006-2013 – FIDESZ, 2013-2014 – független), a II. Orbán-kormány néhai Vidékfejlesztési Minisztériumának (2010-2014) egykori parlamenti államtitkára (2010-2012).

Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020: bár a kormányzati oldalakról gondosan eltűntették, ám néhány portálon ma még elérhető,

lásd pl. https://docplayer.hu/25737990-Nemzeti-videkstrategia-a-magyar-videk-alkotmanya.html

továbbá pl. https://kielegyenafold.hu/doc.php?id=11828 és https://www.kielegyenafold.hu/userfiles/nemzeti_videkstrategia.pdf

vagy:  Nemzeti Vidékstratégia 2012 – 2020 ( 6,6 MB pdf.)

Kapcsolódó anyagok:

Zalában is összemutyizta a Fidesz baráti kör a földeket -elkészült Ángyán József utolsó megyei földprivatizációs jelentése

Folytatódik az állami földprivatizáció – közös nemzeti földvagyonunk dobra verése

Miért nem Ángyán?

Ma 9 éve likvidálta az ökogazdálkodás zászlóshajóját az Orbán kormány

Merénylet készül a természetvédelmi és erdőgazdasági területek ellen??!!

A Fidesz intézményesített földrablása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A zöld agrárfelsőoktatás orbáni zsákutcája

Kishantos: az igazságot csak egy betű választja el a gazságtól

Mesék az egyszeri magyar zöldpolitikáról – Rosszkedvünk nyara

Orbán agrárbirodalma 3 megyényi földre vetett szemet

Állami földprivatizáció – a Fidesz intézményesített földrablása Vas megyében

Ángyán Józseffel a Szent István Egyetem utáni korszakról No2

Ángyán jelentés: Tolna megyében így működött a fidesz intézményesített földrablása

Fidesz agrárpolitika: a világ élvonalából a sereghajtók közé – greenfo exkluzív podcast Ángyán Józseffel

A Fidesz-KDNP kormánya és a magyar agrárminiszter összekeveri a családi gazdálkodást az oligarchák családjainak gazdagodásával

Arccal a vidéki népek felé- Íme Orbán vidékfejlesztési árnyékkormánya

Adalékok az agrár felsőoktatás tönkretételéhez

Fideszes földügyek – korrumpálódni csak az elvárások mentén

Likvidálja a környezetbarát agrár felsőoktatást az Orbán-kormány

Orbán állami földprivatizációja: Komárom-Esztergom megyében is intézményesített földrablás zajlott

Viharos évek után beállni látszik a zöldbárók rangsora

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás Heves megyében 2015-2016